Egyéb kategória

„Ó, Istenem, add, hogy legalább olyan jól nézzen ki, mint a fotókon!” – Társkeresés a 21. században

„Előfordul az ember lányával, amikor már túl van egy pár X-en, hogy egy hosszabb pasimentes időszak után úgy dönt, elég volt ebből, és kell egy komoly férfi! Mert itt az ideje, hogy a szívünkre tegyük a kezünket és bevalljuk: az 1–3 éjszakás kalandoknak vége, jöhet a változás.” A következő sorokban Rontó Judit VOUS-olvasó és vendégszerző írását olvashatjátok.

vous - 2017.08.27.
„Ó, Istenem, add, hogy legalább olyan jól nézzen ki, mint a fotókon!” – Társkeresés a 21. században

Aztán elkezdünk vadászni. Ki így, ki úgy.

  • Munkahelyen – a házinyúlszabály miatt kicsit para, de tudjuk, minden megoldható…
  • Akár egy hobbicsoporton belül – az mindig jó, ha hasonló az érdeklődés, van miről beszélgetni, nemde?
  • Kocsmákban –  az ital sok mindent meg tud szépíteni, de ha pasilesre megyünk, fogjuk vissza egy kicsit az alkoholéhségünket!
  • És/vagy végül kényelmi és szórakozási szempontból sokszor marad a jó öreg társkereső

Felkészülni, vigyázz, start! Beregisztrálunk, feltöltünk egy pár előnyösebb fotót, titokzatos bemutatkozó szöveget, és csak úgy várakozunk. Jönnek az „Egy ufó belém csapott és rájöttem, be kell regisztráljak ide, és megláttalak, szerintem te leszel a következő barátnőm” vagy „Zavarok? Lenne kedved beszélgetni, meg amúgy egy kicsit ki is vagyok éhezve” vagy „Nézem a fotóidat és rendesen kiráz a hideg” jellegű se eleje, se vége dumák.

Csak ülünk, fogjuk a telefonunkat és bámulunk a semmibe, azt kérdezgetve magunktól, hogy mégis mit gondolnak? Komolyan a 21. századi férfiak ennyire képesek? Jön az elkeseredés.

tinder

„Nesze neked, Tinder!” – Sorsszerű találkozások még a társkereső appok világában is léteznek!

"Egyáltalán nem vagyok vallásos, de abban mégis hiszek, hogy vannak az életben előre meghatározott események, amelyeket előbb vagy utóbb, át kell élnünk. Van, ami mindenképpen bekövetkezik egy ember életében, és ha nem is elsőre, akkor a többedik próbálkozásra biztosan összejön a sorsnak (vagy nevezzük bárminek). A második férjemmel való találkozás valószínűleg ilyen volt." A teljes cikket keressétek ITT!

Aztán betalál valaki! Először „tetszikeljük” egymást, aztán elkezdünk csetelni. Ó, ez a srác szimpatikus is, megnevettet, és nem akar egyből a bugyimból kirángatni. Aztán bejelöljük egymást a közösségi portálon, majd a képek, helyszínek, érdeklődési körök lecsekkolása után már online barátok is leszünk.

Napokig megy a csetelés. Néha még az arcunk is belepirul, gondolván: húha, ez még több is lehet, mint hogy ki milyen kaját, zenét, filmet, könyvet, időjárást és szülinapi ajándékot szeret. Aztán eljön az első nagyon komoly kérdés. Mikor randizunk? Amúgy már hamarabb is feltehette volna ezt, mert nálunk már átesett a szűrővizsgálaton, de nyilván mi nem kezdeményezzük a randira hívást, mert azért mégis csak ő a férfi, nem?

Forrás:
Depositphotos

Végre ki van tűzve a randi időpontja és a helyszíne is. Hurrá! Mit vegyünk fel? Több sminket tegyünk vagy kevesebbet? És miről fogunk beszélgetni? És ha leisszuk, leesszük a ruhánkat? (Mert ugye amikor zavarban vagyunk, akkor képesek vagyunk erre is.) Meg amúgy is jó ötlet ez a randi?

Jó, oké. Mély levegő, lenyugtatjuk magunkat, meg a barátnőnk is meggyőz, hogy ha nem jön be a srác, akkor le is léphetünk vagy szimplán nem megyünk el a következő randira.  És különben is mi a legrosszabb, ami megtörténhet?

Eljön az ominózus, várva várt nap. Ellenőrzés! Többször tükörbe nézés, fordulgatás, grimaszolás, ráncok, kisebb esztétikai hibák elrejtése, kistáska a kézbe, indulás.

Ó, Istenem, add, hogy legalább olyan jól nézzen ki, mint a fotókon!

És ez a fiú tényleg úgy néz ki, mint a fotókon. Nem, még lehet, jobban is. Az est végi összegzés: nem ettük, nem ittuk le magunkat, a smink, a ruha is megfelelő volt, és még egy jót is beszélgettünk.

molnar-viola-anna-ki-fizessen-az-elso-randin1

Ki fizessen az első randin? Megpróbálunk választ adni erre a megosztó kérdésre

Amikor az első randevún a pincér közelít a számlával, mindenki ugyanazt éli át: enyhe feszengést és bizonytalanságot. Ki nyúljon a számla után? Felezzetek? Vagy magától értetődő, hogy a pasi fizet? Ha felezni akartok, hogyan jelezzétek? Kérdések, amikre még mindig nincs egyetlen határozott válasz, de most összeszedem nektek a megfontolni való dolgokat. 

A cikk folytatásáért kattintsatok IDE!

Aztán kielemezzük a legjobb barátunkkal, mert ő a férfi lelkek szakértője, hiteles tanácsadónk. Mit mondott, hogy mondta, milyen témák voltak, milyen testtartása volt, stb.

Majd jön a felismerés: nem csak mi paráztuk túl a dolgot, azért a teremtés koronája is be volt gyulladva rendesen.  

És ezt nem tőle tudjuk meg, mert ő ezt sosem vallaná be, hanem a legjobb barát barátunktól, aki hasonló cipőben flangál. Igen, lányok, a pasiknak is vannak berögzült paráik. Le kell vonnunk a konzekvenciát, ők is emberből vannak, és ha így gondolunk rájuk, akár egy kicsit még a lehetetlennek tűnő megismerésük is emberközelibbnek tűnhet. Szóval csak csináljuk!

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT.

Ajánlott cikkek