Egyéb kategória

Utoljára forgalmi vizsgán remegett így a lábam – Kipróbáltuk a SUP-ot

„Nem próbáljuk ki a SUP-ot?” – kérdezte pár napja fotósunk, Zsófi, mi pedig hevesen bólogattunk: de, hogyne! A következő másodpercben már gugliztam is, jóra gondolok-e. Ez most tényleg az, amit sejtek? Tényleg a Dunán fogunk egy szörfdeszkán állva vagánykodni? Tényleg! 

vous - 2017.05.31.
Utoljára forgalmi vizsgán remegett így a lábam – Kipróbáltuk a SUP-ot
Mi is az a SUP?

Mi is az a SUP?

A SUP, azaz Stand Up Paddle egy gyerekcipőben járó sportág, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is. A tevékenység lényege, hogy egy szörfdeszkán állva kell evezni, egyensúlyozni, megküzdeni a hullámokkal, legyőzni félelmeinket és élvezni a pillanatot. Nem hangzik rosszul, ugye?

Tudjatok meg még több infót a SUP Budapest oldalán!

Minden kezdet nehéz – ez is!

A VOUS-lányokkal és persze egy barátnőmmel – merthogy ez egy remek barátnős program – fürdőruhával, törölközővel és leginkább megannyi izgalommal érkeztünk a Római-parton található SUP-bázisra, ahol a deszkákat és a lapátokat látva azonnal megszeppentünk. A nagy mellényünkből visszavettünk és azt találgattuk, vajon melyikőnk esik majd bele elsőként a Dunába. Király Dávid, a SUP-oktatónk rögtön megnyugtatott minket: semmi ilyesmi nem fog történni, pofonegyszerű az egész! 

Forrás:
Hámori Zsófia

Nos, nem hazudott, a SUP valóban nem az a sportág, amit nehéz lenne elsajátítani – ja és tényleg nem estünk bele. Ahogy Dávid mondta: 

Pont azért szerethető, mert könnyen és gyorsan megtanulható. Az első tanulópercek után pedig kezdődhet a fun rész.

De mi előtt a fun részre ugranánk, elárulom: a deszkára való feltérdelés – így történik a felszállás – után az ember lába olyan mozgásba kezd, amit egy kocsonya is megirigyelne. Utoljára ilyen megfékezhetetlenül forgalmi vizsgán remegett a lábam a pedál fölött. A lányok megnyugtattak, ők is így jártak, de szerencsére a kezdeti izgalom és remegés néhány perc elteltével elmúlt. 

Forrás:
Hámori Zsófia

Csak egy kis egyensúlyozás, semmi durvulás – aha…

Az ember azt hinné, hogy onnantól, hogy felállt a deszkán, fogja a lapátot, jobbra-balra kicsit elmeríti a vízben és sodródik az árral. Habár az akció közben annyira koncentráltunk, hogy nem tűnt fel, a partra szállás után mindannyian azonnal éreztük: itt bizony dolgoztak az izmok.

Forrás:
Hámori Zsófia

A körülbelül 40 perces „evezgetés” után rendesen sajogtak a végtagjaink és még csak kondibérlet sem kellett hozzá. Dávid elmondta, a SUP az edzés mellett leginkább az egyensúlyérzékünk fejlesztését segíti, de emellett kikapcsol, ellazít és akár egy szuper programot biztosít csapatépítésre, lánybúcsúra vagy egy szimpla hétvégi lazulásra.

A VOUS-lányok és az élményeik

Szenior szerkesztőnk és szerzőnk, Viola és a sikersztorija:

„Engem meglepett, hogy komolyabb bénázás és szerencsétlenkedés nélkül ráéreztem a dologra – úgyhogy kivételesen sikerélménnyel zártam egy ilyen 'kipróbálós alkalmat'. Bár úgy tűnik, mintha csak az egyensúlyt kéne megtalálni -–azért az ember a túra után érzi, hogy dolgoztak az izmai. Nekem a karom, a fenekem, a combom és a vádlim is sajog.”

Forrás:
SUP Budapest

Valószínűleg Zsófi, a fotósunk visszatér még a jövőben:

Nagyon jó sport, mert úgy dolgoztat, hogy észre sem veszem – csak utána.

Miközben evezünk és egyensúlyozunk, lehet mozizni a tájon és békésen csorogni a Dunán. És egyáltalán nem olyan könnyű beleesni, mint azt előtte gondoltam. Az egyensúlyérzékem elég rossz, mégsem borultam bele, úgyhogy szívesen ajánlanám mindenkinek.”

Forrás:
SUP Budapest
600

Még több mozgásforma, amit kipróbáltunk

Ajánlott cikkek