Aki azt gondolná, hogy a nyers hús fogyasztása ősi és barbár dolog, annak csalódást kell okoznunk, ugyanis kimondottan elegáns és úri huncutság. Gondoljunk csak a tatárbífsztekre vagy a carpaccióra, ez utóbbi ráadásul egy grófnő kényére-kedvére készült először, majd vált világhírű előétellé.
Amalia Nani Mocenigo grófnő orvosi utasításra szigorú diétán élt, aminek értelmében csak nyers húst fogyaszthatott. Amikor 1950-ben a velencei Harry's Barban asztalt foglalt a contessa, Giuseppe Cipriani, a bár tulajdonosa és szakácsa hajszálvékonyra szelt marhabélszínt rendezett egy tányérra. A bélszínt végül citrommal, olívaolajjal locsolta meg, majd fehér szarvasgombával és parmezánforgáccsal meghintve tálalta fel a különös diétát követő elegáns vendégének.
Ehhez üljetek le: a Tudorok legbizarrabb konyhai receptjei még ma is sokkolóan hatnak
„Ha vacsoravendégeket várunk, igyekszünk a lehető legjobban lenyűgözni őket főztünkkel és annak látványával. Nem volt ez másképp a Tudor házzal sem. Ha valami igazán izgalmas, látványos menüsorra vágytok az ünnepi vagy akár a hétköznapi asztalon, és van időtök, na meg persze kedvetek egy kicsit mókázni a konyhában, így csináljátok utánuk!”
A leleményes Giuseppe a carpaccio nevet adta a fogásnak, amivel a híres velencei festő, Vittore Carpaccio (1465–1525) jellegzetes színhasználatára utalt,
a képein ugyanis visszatérő és markáns a hússzín és a fehér dominanciája.
Nemcsak a grófnőt nyűgözte le az egyszerű, de nagyon izgalmas ízvilágú fogás, hanem a kíséretét és az étterem vendégeit is, ezért azonnal étlapra is került. Így terjedt el előbb a régióban, majd a világ minden pontján ez a kiváló előétel.
A cikk itt még nem ér véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!
