„Három hónapnyi thaiföldi kalandozásom után a következő állomás Indonéziába vezetett. Nagy izgalommal vágtam neki az útnak, a testem összes zsigerében éreztem – ez egy hatalmas utazás lesz” – írja Dóra, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását, és akivel nem is olyan rég készítettünk egy interjút. A következő sorokban Hausel Dóra cikkét olvashatjátok.
Bangkokból indult a gépem Jakartába, Indonézia fővárosába. Három óra repülőút után meg is érkeztem. Az első észrevétel, amit Indonéziával kapcsolatban tapasztaltam, nem volt más, mint a hatalmas pénzösszegek. A párommal együtt 1,5 millió indonéziai rúpiát vettünk fel, ami nagyjából
30 000 Ft-nak megfelelő összeg. Itt viszont ez rengeteg pénznek számít. Hihetetlen, nem igaz?
Ha otthon nem is, de itt lehetsz milliomos…
Az 1997-es nagy gazdasági válság miatt olyan nagy az infláció, hogy még a mai napig nem heverték ki. Annak idején az emberek többsége elvesztette a munkahelyét és az otthonát. Így a mai napig kis szedett-vedett viskókban élnek, víz és áram nélkül, borzalmas körülmények között. Szörnyű és nagyon szomorú volt mindezt látni…
Mindössze 50 tárggyal is lehet boldogan élni – egy fiatal magyar lány a bizonyíték
Eltárgyiasodott világunkban mostanában egyre többet foglalkoztat a minimalista életmód. Az élmények, nem pedig a tárgyak gyűjtése. A stresszmentes, szabad, függőségektől mentes élet. Merthogy függők vagyunk mind, akár a Facebookról, a telefonunkról, sorozatokról, a megfelelési kényszerről vagy vásárlásról beszélünk. A napokban rábukkantam egy blogra, amit egy fiatal lány ír, aki csapot-papot hátrahagyva felkapta a hátizsákját, és Thaiföldig meg sem állt egy jobb, szabadabb élet reményében.
Az interjút Hausel Dórával ide kattintva elolvashatjátok.
„Sztárok” a nyomorban
Amire viszont nem számítottam, az a hihetetlen nagy vendégszeretet és kedvesség, ami árad belőlük. Bárhol, ahol eddig jártam, csak mosolygós, fülig érő szájú emberkékkel találkoztam. Egyesek igen szerényen és visszahúzódóan közeledtek felénk, mígnem a megfelelő pillanatban előkapták mobiltelefonjukat, és le sem álltak a fényképezéssel. Sőt, még interjúkat is adtunk, rettentő mókás volt az egész. Úgy éreztem magam, mint egy sztár.
Jakarta hatalmas metropolisz, több mint 17 millió lakosával a legnagyobb ázsiai városok egyike.
Az emberek kedvesek, de a közlekedés itt még katasztrofálisabb, mint Thaiföldön volt. Egymást érik az autók, motorok, tuk-tukok és egyéb közlekedési eszközök. Közben az ember majd megsüketül a nagy hangzavarban – ezt nem tudtam megszokni.
Ami szintént nagyon megérintett, az a vendéglátó családunk volt, akiknél egy nagyszerű és kellemes hetet tölthettünk el. A háziasszony, Fadya és férje, Iwan a legvendégszeretőbb házigazdák voltak, akikkel eddig utazásaim során találkoztam. Rendkívül közvetlenek voltak, és a legjobb, hogy beszéltek angolul – ez általánosságban sajnos nem mondható el az indonézekről.
A hölgy annak idején egy cégnél dolgozott, majd mikor nyugdíjba ment, saját kézműves-vállalkozásba kezdett. Munkáival rengeteg díjat bezsebelt – nemzetközi szinten is. Így műveit nekem is nagy büszkeséggel mutogatta.
Muszlim hagyományok
Fadya rendkívül izgatott lett, amikor egyik reggel a muszlim hagyományokról kérdeztem. Mindig is nagyon érdekeltek a különböző vallások, szokások és kultúrák, és mivel pont egy muszlim közösségbe csöppentem, így teljesen egyértelmű volt, hogy többet akarok tudni a vallásukról. Nem kertelt, örömmel osztotta meg velem családi történeteit és hagyományait. Először az esküvői szokásokról mesélt nekem, hiszen a legtöbb hölgy álma egy csodálatos lakodalom.
A muszlimoknál az első és elengedhetetlen dolog az ima. Mindennap ötször imádkoznak, ezek közül az első hajnali fél 5-kor. Ilyenkor az egész város zeng az imádkozóktól. A város minden szegletében vannak kis mecsetek, ahová az emberek imádkozni járnak.
Az ima valóban olyannyira fontos számukra, hogy például a pályaudvarokon külön rész van kialakítva a mosakodáshoz, hiszen egy muszlim soha nem léphet be tisztátalanul egyetlen szent helyre sem.
Esküvő előtti napok
A menyegző
Egy pap – itt penghulunak, azaz headmannek hívják – végzi el a Lebaran-eid halal bihalalt (vallási szertartás), majd Sah-legitimate (érvényesíti) az áldást és köteléket az ifjú páron. Az ő áldása nagyon fontos, mert csak ezután köthetnek az állam által is elismert házastársi viszonyt (polgári esküvő). A polgári esküvő után az összes családtag együtt ünnepel. Az esküvőt itt is, mint nálunk, nászút követi.
Pegantin – a menyasszony ruhái
A pegantin vagy pegantin padang magát a menyasszonyt jelenti.
Érdekes módon a menyasszonyok itt szinte mindig másba öltöznek. Ritkán hordják a nálunk megszokott fehér ruhát. Az indonéz kultúrák rendkívül változatosak, a ruhaköltemények szintúgy eltérők.
Fadya mesélte, hogy itt bármerre is jár az ember, a menyasszony mindig teljesen más ruhát visel az esküvője napján. Ő a sajátján úgynevezett kebayát viselt, ami hasonlít egy kosztümhöz. Az ő kebayája kézzel hímzett csipkével díszített viselet. A kebaya anyaga, szövete és fazonja eltér más indonéz, maláj vagy egyéb muszlim országok tájainak viseletétől. Én is felpróbáltam pár muszlim nő által viselt eltérő darabot – így kebayát és sarunt is. Természetesen minden darab az ország más és más környékéről való volt.
