Egyéb kategória

Sós nasik, amik valójában segíthetnek is a fogyásban

Ha meghalljátok a diéta szót, rögtön a mindenmentes étrend ugrik be először? Tény, hogy ilyenkor egy időre elég sok finomságnak kell búcsút intenetek, de szerencsére nem az összesnek. Akadnak olyan nasik is, amik akár a fogyásban is sokat segíthetnek!

vous - 2016.11.16.
Sós nasik, amik valójában segíthetnek is a fogyásban

1. Teljes kiőrlésű nachos

Ki mondta, hogy ilyenkor nem ehettek nachost? Az egésznek a titka annyi, hogy megfelelő hozzávalókból kell elkészíteni. Repceolajjal kenjétek be a teljes kiőrlésű tortillát, és szórjatok rá egy kevés tengeri sót. Süssétek 10 percig, majd adjatok hozzá negyedbögrényi feketebabot, részben reszelt sajtot, és apróra vágott csípős paprikát. Folytassátok a sütést ezt követően addig, míg a sajt meg nem olvad.

Forrás:
pexels.com

2. Fekete olajbogyó

Nem csoda, hogy a mediterrán étrendnek olyan fontos résztvevője a fekete olajbogyó, hiszen nagyon alacsony kalóriatartalma van, és emellett rendkívül egészséges is. Ráadásul ez még nem minden, ugyanis ha megesztek belőle 3/4 bögrényit, elmúlik az éhségérzetetek, és pont elegendő nátriumot visztek be a szervezetetekbe.

3. Hasábburgonya

A sült krumplinak elég rossz hírneve van, már ha fogyásról van szó, pedig nem feltétlenül kell ennek így lennie. Szeljétek fel a krumplit csíkokra, öntsetek rá olívaolajat és egy kis tengeri sót, majd süssétek addig, míg el nem készül. Ami fontos, hogy a krumplit nem kell megpucolni, hiszen így több rostot tudtok bejuttatni a szervezetetekbe.

no-kave-tea-bogre

Hoppá! Ezektől a reggeli szokásoktól hízhattok

Bármennyire is odafigyeltek az edzésre és az étkezésre, mégsem indul be a fogyás? Lehet, hogy reggel, ébredés után rontjátok el valahol. Most hoztunk öt olyan dolgot, amire figyeljetek oda, miután kikeltetek az ágyból, mert hizlalhatnak!

A cikk folytatásáért kattintsatok ide!

4. Feta sajtos mártogatós

Készítsetek ti is isteni sajtos mártogatóst! Kábé 3 deka feta sajtot tegyetek bele a konyhai robotgépbe 10 másodpercre, majd adjatok hozzá 3 evőkanál sajtkrémet, és pürésítsétek pár percig. Ehhez tökéletes párosítás a bébirépa, hiszen sok rostot tartalmaz magában, és nem utolsósorban még finom is.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
Világ
Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
vous - 2026.04.09.
Megjelent a KPMG „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.

Otthon

Így teríts húsvétra: 4 egyszerű tipp a friss, tavaszi hangulathoz
Otthon
Így teríts húsvétra: 4 egyszerű tipp a friss, tavaszi hangulathoz
vous - 2026.03.31.
A tavasz és a húsvéti időszak tökéletes alkalom arra, hogy ne csak az otthonunkat, hanem az ünnepi pillanatokat is tudatosabban alakítsuk. Egy jól átgondoltan megterített asztal nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem a közös idő minőségét is meghatározza. A JYSK idei tavaszi-nyári kollekciója ehhez kínál inspirációt: praktikus, mégis stílusos megoldásokat a húsvéti vendégváráshoz és a tavaszi otthonfrissítéshez.