A múlt mindent megszépít és néha úgy érezzük, hogy jó benne ragadni. De ha egy kapcsolat véget ért, akkor annak megvannak az okai. És ezen túl kell lépni. Meg az exeken is. Azonban hiába próbáljátok elhitetni magatokkal, hogy már túl vagytok rajta, vannak jelek, amik azt mutatják, mégsem.

Szép volt, jó volt, de lányok, ne feledjétek: ennyi volt. Gondoljatok arra, hogy miért is lett annak idején vége a kapcsolatotoknak. Biztosan nem azért, mert még mindig szeretitek egymást. A múlt sajnos mindig megszépíti az emlékeket, de meg kell tanulni túllendülni ezen. Az sem jó, ha bosszút álltok rajta, de az sem, ha a végsőkig ragaszkodtok hozzá. És hiába próbáljátok még magatok előtt is titkolni, az Elite Daily segítségével megmutatom azokat a jeleket, amik azt mutatják, nem vagytok még túl a dolgon.
Figyeljétek a jeleket és ne hagyjátok, hogy hónapokon, vagy akár éveken keresztül is kísértsenek titeket az exek szellemei!
Ha észrevettetek magatokon ilyen jeleket, akkor hívjátok segítségül a pszichológiát, hogy mielőbb lezárjátok a múltat.
Én csak azt mondom nektek, hogy az exekkel nem véletlenül vagytok exek. Nincsen mi lesz, ha, mert csak a töltött káposzta jó felmelegítve. Nélkülük is van élet!