A VOUS szerkesztőségében abszolút érvényesül az esélyegyenlőség elve, így gondoltam, ha más már írhatott szerelmes levelet a szénhidrátokhoz, akkor én miért ne tehetném meg ugyanezt a gyógynövényekkel kapcsolatban?! Talán van köztetek olyan, aki az én nézetemmel ért egyet, és messzire elkerüli a fehér köpenyes embereket, valamint a teagyűjteménye nem csak az ízesített félékből áll össze.
„Adi vagyok, a lány, akit valószínűleg sosem fog támogatni egy gyógyszergyártó sem. S hogy miért? Gyermekkorom óta igyekszem kerülni a pirulákat – már ha azok nem természetes eredetűek. Az én fejfájáscsillapítóm a zsurló, megfázáskor a bíborkasvirághoz nyúlok, és bizony a női bajokra is megvan a naturális csodaszerem, a cickafark.” Ha ismerősen csengenek az előbbi sorok, nem véletlenül, tekerjetek le a cikk alá, és már olvashatjátok teljes egészében. Hogy miért szűkítettem le a bemutatkozásomat ennyire, és hol maradnak az indokok az újságírói pályaválasztásom mellett? Úgy éreztem, azok az információk nem tükröznének annyira engem, mint ez a szenvedélyem. De kezdjük a legelején!
Réges-régen, egy 120 km-re lévő városban…
Nagyon örülök, hogy nem azt a kérdést szegezték a fejemnek, hogy mikor kezdett el érdekelni ez a világ, ugyanis akkor az egész cikk kimerült volna e két szóban: fogalmam sincs. Főleg azért nincs, mert már akkor érintkeztem a gyógynövényekkel, mikor még csak pici embrió voltam. Tudniillik az anyukám a terhességvitaminok helyett különböző természetes kapszulákkal igyekezett elősegíteni a fejlődésem. A történethez az is hozzátartozik, hogy ahol felnőttem – Budapesttől 120 km-re –, Kiskunfélegyházán, a lakásunkkal szemben található egy kisbolt, amely diétás és természetes élelmiszerek forgalmazásával foglalkozik. Az üzemeltető és egyben főnökasszony, valamint az édesanyám sok éve barátnők, ez azért ad némi magyarázatot arra, hogy anya miért csak az út túloldalára ment át pirulákért. De könnyen lehet, hogy pusztán nem volt kedve elsétálni a sarki patikába…
A sorsom itt meg is pecsételődött?!
Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy onnantól már szoros párkapcsolatban éltem a természetes eredetű szerekkel, néha-néha, kötelező jelleggel megjelentem a háziorvosomnál, aki mindig azt firtatta, miért lát évente csak egyszer. Más orvoshoz járok talán? Dehogyis, csak 2 ember koordinálta az egészségemet. Bár az említett bolt főnökasszonya szerint igencsak „jó anyag” lettem azoktól a bogyóktól, amiket anyukám betolt a 9 hónap alatt.
Abban viszont már 100%-ig biztos vagyok, hogy az antibiotikumoktól akkor kezdtem elfordulni, amikor pár éve, egy tüszős mandulagyulladás során, ezek a gyógyszerek kikezdték a nyálkahártyámat, és elleptek a piros foltok. Nem tudtam enni, fájt a gyomrom, minden bajom volt. Nos, köszöntem szépen, ott egy életre elég volt belőlük.
Elhatároztam, önmagam orvosa szeretnék inkább lenni, tudni akarom, mit viszek be a szervezetembe, és miért. Na meg hogy milyen áron.
Csak a saját fejem után
Ettől a ponttól kezdtem el tudatosan is a természet adta lehetőségek felé fordulni, és egyre többet lejártam a szemközti üzletbe, ahol folyamatosan ragadtak rám az információk. Ráadásul 2012 és 2013 között egy egész évet aktívan ott töltöttem, a legjobban akkor ástam bele magam a témába, de elismerem, a tudásom igencsak kezdetleges. Aztán amikor felköltöztem ’13 végén az egyetem miatt Budapestre, én nem gyógyszeres neszesszerrel, hanem egy adag gyógyteával és egy másik doboz étrend-kiegészítővel érkeztem az „új otthonomba”.
Ez a készlet pedig bizony még a mai napig megvan, ami hiányzik, azt azonnal pótolom. Vannak, úgymond, kötelező darabok, mint az orvosi zsálya (felfázáshoz) és az Echinacea (vírus- és baktériumölésre), ezek hű társaim a legnagyobb bajban.
Adi személyes patikája
Nem érzem szükségesnek, hogy a gyógyszertárakból is legyen itthon valami, és képzeljétek, felnőttkori háziorvost sem választottam (még) magamnak.
Ha egy olyan nyavalya hálóz be, amelyhez nincs meg a tuti receptem, előkeresem a gyógynövényes könyvekkel megpakolt dobozom, elolvasom, mit kellene mivel, vagy inkább felhívom „a főnökasszonyt”, hogy ő hagyja jóvá a választásom. De már kezdem elhinni, tényleg „jó anyagból” lehetek, ugyanis amikor a legtöbb ember vörösre fújja az orrát és teleköhögi a metrót, én csak állok ott, zsebkendő nélkül, mert még az orrfolyás sem jellemző rám.
Lassan – de egyáltalán nem tudatosan – a védjegyemmé válik ez a témakör, a szaktársaim közt van olyan, aki telefonon át kérdezi meg, mit szerezzen be az egészsége érdekében, az itteni munkatársaim meg már azonnal meresztik rám a szemüket az aktuális „betegségükkel” kapcsolatban. De pozitívan csalódom általában, egész jó ötleteket hoznak megoldásként.
Összességében, az én nézetem, hogy az anyatermészet adta lehetőségek nem ellenünk, hanem értünk vannak, eközben pedig az orvostudománnyal szemben kétségekkel küzdök.
Nem kívánom megreformálni a ti véleményeteket, csak gondoltam, megosztom veletek, hogy a patikák mellett erdőn, mezőn is találni megoldást!
