Be kell vallani: az állandó éhségérzet nemcsak a kismamákat érinti, hanem akárkit, aki nem tesz eleget néhány, az egészség szempontjából fontos szabálynak. Hogy pontosan melyeknek? Ezekről lesz most szó.
Tegye fel az a kezét, aki még sosem járt úgy, hogy megette a finom kis ebédjét, majd egy fél óra elteltével már korgott is a gyomra. Ennek több oka lehet, és különféleképp tehettek is ellene, de jó, ha azt is tudjátok, normál esetben mi okozza az éhséget. A testünkben vannak úgynevezett éhséghormonok (ghrelin), melyek a gyomorban termelődnek, és a véráramon keresztül jutnak az agyba, ami után már érezzük is: kell valami ropogtatnivaló.
Egy dietetikus – négy VOUS-lány
Aki azt gondolná, hogy egy női magazinnál mindenki patentül nyomja az aktuális diétaőrületet – csak a paleo- meg a Gwyneth Paltrow-diéta –, az most csalódni fog. A VOUS négy szerzője arra vállalkozott, hogy minden sallang és önámítás nélkül megmutassa a zord valóságot: hogy néz ki négy fiatal dolgozó lány étrendje a hétköznapokban. Sőt, erről egy dietetikust is megkérdeztünk.
A teljes cikket ide kattintva olvashatjátok!
1. Túl sok szénhidrátot esztek
Lányok, ha tetszik, ha nem, a testünknek igenis szüksége van bizonyos arányú szénhidrátra. Nem lesz energiátok semmihez, amennyiben keveset visztek be belőle. Sokan azért kerülik, mert számukra a szénhidrát=zsírpárnák, de egy kis odafigyeléssel ez lehet másként is. Éppen ezért fontos, hogy jól válasszatok, kerüljétek a fehér rizst, kenyeret és tésztát, tehát a finomított szénhidrátokat. Ugyanis ezek mind éhségérzetet fognak kelteni bennetek. Helyettük voksoljatok inkább a rostban gazdag, teljes kiőrlésű élelmiszerekre.
2. Nem visztek be elegendő rostot
Előbb már felütötte a fejét a rost szó, és nem véletlenül. A rosttal gazdagított étrend segít abban, hogy tovább kitartson a teltségérzetetek, azáltal, hogy lassabban szívódik fel a szervezetben.
3. Túlzásba estek a gyümölccsel
A gyümölcsökben található fruktóz miatt ugyan egy ideig tök jól elvagytok – éhség szempontjából –, ám ez csak átmeneti, utána hirtelen megint éhesek lesztek.
4. A fehérjével viszont nem
A rostok mellett figyeljetek oda a fehérjékre is, vannak, amelyek lassabban szívódnak fel, így (anyagilag is) megspórolhatjátok a felesleges kajaköröket. Válasszatok a sovány húsok közül, egyetek babot, diót, tojást, különféle magvakat, és ideje megismerkednetek a görög joghurttal, ha eddig még nem hallottatok volna róla.
5. Csak beképzelitek az éhséget
Az unatkozás nemcsak időpocsékolás, hanem esély arra, hogy feleslegesen egyetek összevissza mindent. Ilyenkor picit mérlegeljetek, mert lehet, hogy valójában nem is vagytok éhesek, csak szomjasok, és egy pohár víz meg is oldja a problémátokat. Kipróbálhatjátok azt a módszert is, hogy naponta többször kortyoltok vizet, és esztek mellé friss zöldséget vagy gyümölcsöt, így kipipálhatjátok az éhséget, valamint a szükséges folyadékbevitelt.
6. Nem esztek elég zsiradékot
Igen-igen, a zsírtól előfordulhat, hogy felkúszik rátok pár plusz kiló, persze, ha eszeveszettül majszoltok belőle. Kellő mértékben azonban létszükséges a megfelelő agy- és szívműködéshez, ráadásul az éhséget is csillapítja. Na persze nem azt mondjuk, hogy igyatok meg napi 1 deci napraforgóolajat, hanem ideje megismerkednetek az avokádóval, a dióval, a lazaccal, vagy a konyhában válasszatok az egészségesebb olajokból (olíva, kókusz).
7. Nagyon kevés kalóriát engedtek meg magatoknak
Mi nők, állandóan számoljuk a kalóriákat, sőt, lassan már a telefonunk fogja helyettünk. De azzal is tisztában vagyunk, hol az alsó határ? Nem az a legjobb megoldás a fogyásra, ha brutálisan lecsökkentitek a kalóriabeviteleteket, mert ezáltal csak még éhesebbek lesztek, és semmi másra nem tudtok majd koncentrálni. Igyekezzetek úgy kombinálni az étkezéseitek során, hogy az legyen laktató, de alacsony kalóriájú, mire gondolok például? Hát a sovány fehérjékre, az alacsony zsírtartalmú tejtermékekre, a különféle magvakra, zöldségekre és gyümölcsökre.