Egyéb kategória

Kutatások bizonyítják: a délutáni alvás jót tesz az egészségnek

Így a felnőtt élet kezdetén bizony sokan szeretünk, vagy inkább SZERETNÉNK, délután aludni egyet a pihe-puha ágyikónkban. Éppen azért ilyen édes a pihenés, mert már ritkán tehetjük meg. De ha egyszer eljuttok odáig, hogy végre lesz egy szabad délutánotok, ne legyen lelkifurdalásotok a „naplopás” miatt!
vous - 2016.06.11.
Kutatások bizonyítják: a délutáni alvás jót tesz az egészségnek

Ha éppen van egy szabad órátok, szorítsatok helyet a pihinek is. Ha nem akarjátok lekésni a délutáni műszakotokat, mindenképp állítsátok be az ébresztőt, az biztonságérzetet fog adni nektek. Ne feledjétek: fél óra alvás is pihenés, egy óra pedig már maga a Kánaán! Sőt, a Little Things azt írja, számos előnyét bebizonyították már a délutáni szunyókálásnak.

1. Jó hatással van a szívetekre

A Harvard Egyetem egyik tanulmánya kimutatta, hogy ennek köszönhetően kisebb lesz az esély, hogy az embereknek szívproblémáik legyenek. Azt is elmondták, hogy mi a legoptimálisabb lustálkodási idő, amire szükségünk lenne: egy héten háromszor legalább fél óra pihit tartanunk kellene. Wow… ez nem hangzik rosszul!

2. Csökkenti a stressz és az izgalom szintjét

Forrás:
giphy.com

Ha fáradtak vagyunk, akkor stresszesek is leszünk, amitől még fáradtabbak leszünk. Ez bizony egy ördögi kör. A délutáni pihi segítene a helyzeten. Csak lenne rá időnk, igaz?

3. Fokozza a fizikai teljesítményt

A felmérések azt is bemutatták, hogy azok az atléták, akik rövid pihenőket tartottak, sokkal jobban teljesítettek a nap folyamán.

4. Csökkenti a gyorskaják utáni sóvárgást

Forrás:
giphy.com

Igen, bűnözni néha kell. Ha azonban figyelünk arra, hogy kipihentebbek legyünk, akkor nem fogunk extra energiák után kapkodni, és nem rohanunk rögtön a hambik és sajtburgerek nyújtotta „segítség” után. Így a délutáni alvás még a fogyásban is segíthet!

Azt tudtátok, hogy elég öt dolog a pihentető alváshoz? Sőt, kössétek össze a kellemeset a hasznossal: így szépüljetek pihenés közben!

Úgyhogy, csajok, lustálkodásra fel!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.