Egyéb kategória

Dolgok, amiket egyszer jó csinálni az életben, aztán soha többet

Tegyétek a szívetekre a kezeteket, és gondolkozzatok el azon, hány olyan dolgot csináltatok életetekben, ami először jó ötletnek tűnt, majd soha többé nem csináltátok, mert akkora hülyeség volt. Na?
vous - 2016.06.05.
Dolgok, amiket egyszer jó csinálni az életben, aztán soha többet

Persze, vannak abszolút kötelezően kipipálandó dolgok is, mint kesztyű nélkül hógolyózni, amit utána vörös, lefagyott kézzel jól megbánni, de legalább ez is megvolt. És aztán ott vannak az olyan dolgok is, mint fogadásból meginni a csokilikőrrel elkevert kólát. Van ám még pár, olvassátok!

Földön aludni jófejségből

Legalább egyszer beleesik ebbe a hibába mindenki. A helyszín igazából változó: kerti parti, házibuli, tópart. A lényeg, hogy vagy sírni kezd valaki, hogy kényelmetlen a fekhelye, és igénye lenne matracra, vagy együttesen úgy döntötök, hogy jó buli takaróba csavarva a vízparton, kanapén, földön aludni. Egyszer jó átélni, mert még olyan hősiesnek nem fogjátok érezni magatokat, mint amikor fogcsikorgatva úgy tesztek, mintha nem fáznátok. Aztán soha többet. Egy naplementéért sem, főleg, hogy idővel egy jó alvás mindennél többet ér majd.

Körömfestés kanapén

Amíg ki nem ömlik a körömlakk a kanapéra, és nem sírtok egy életen át, hogy kijön? Nem jön? Mennyibe fog ez kerülni? Amíg lenyugodtok, nézegessétek végig az eddigi körömtrendeket itt!

Forrás:
pexels

Együtt korcsolyázás

Nagyon romcsi dolog a korcsolyázás télen, és bevallom, sokáig az én fejemben is élt egy kép arról, hogy kézen fogva suhanok a pasimmal a jégen. Egészen addig, míg ténylegesen meg nem léptük, és én összekoccanó térddel keringőztem, és nem értettem, hogy a többiek miért mosolyognak. Ők nem érzik azt a fájdalmat, amit a korcsolya művel a lábukkal?

Tökfaragás

Soha. Nem. Lesz. Olyan. Mint. A. Pinteresten. Pont.

Cigizni filter nélkül

Még tinédzserként mindenki kerül olyan helyzetbe, hogy sutyiban dohányzik otthon, és amikor elfogy a cigije, akkor kétségbeesetten feltúr minden rejtekhelyet, majd talál egy eltört darabot a táska legalján, és megpróbálja elszívni. Filter nélkül. Facepalm. Különben se cigizzetek, nem egészséges, és csúnya dolgokat művel a testetekkel, nézzétek csak!

Pucolatlan makadámdiót venni nasinak

És nem megenni, mert lehetetlen feltörni a héját.

Ti mivel egészítenétek ki a sort?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
Otthon
Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
vous - 2025.07.17.
A hintázás nemcsak játék, már újszülöttkortól fontos szerepet játszik a babák mozgásfejlődésében. A ritmusos ringás segíti az idegrendszer érését, az egyensúlyérzék fejlődését és a testtudat kialakulását. Ezért nem mindegy, hogy milyen környezetet és eszközöket biztosítunk a babának már az első hónapokban. Nézzük meg, miért hasznos a hintázás a fejlődés szempontjából, és hogyan támogathatjuk vele a kicsik természetes mozgását.