Egyéb kategória

A legkényesebb női betegségek orvosa: a fehér akác!

Ha sorozatfüggők vagytok, és azt halljátok, hogy akác, biztosan a Született feleségek lakóhelye, a Lilaakác köz jut az eszetekbe. Azonban nekünk, magyaroknak nem ezért fontos főként az akác. Tudtátok, hogy itthon található Európa akácerdeinek fele? Ráadásul bő két éve már ott az akác és az akácméz a hungarikumok listáján. Mondjuk, miért.
vous - 2016.05.29.
A legkényesebb női betegségek orvosa: a fehér akác!

A fehér akác virágzásának főszezonja az ötödik és a hatodik hónapra tehető, és az allergén hatása megkérdőjelezhető. Szirmait önmagában, nyersen is fogyaszthatjátok, sőt, az íze annyira kellemes, hogy italokba is nyugodtan tehettek belőle. DE! Csak és kizárólag a virágát szabad megennetek/meginnotok, mert a többi részében előfordulhat mérgező anyag. Valamint ugyancsak kerüljétek a sárga és a lilaakácot!

Forrás:
www.pixabay.com

A legtöbben talán csak mézként ismeritek. Azonban, akárcsak a bodzából, úgy ebből a virágból is készíthető isteni szörp, de különféle édességek és még a saláta alkotóeleme is lehet. Ráadásul a tésztátokat is képes megízesíteni! Ha már a rabjai lettetek, irány a drogéria, forgassátok át a parfümöket, ugyanis az illatszeripar is előszeretettel csempészi a termékekbe.

Tea, tea és tea

A tuti befutó ebben az esetben is: a tea. Akáctea akácmézzel. Létezik ennél egyszerűbb recept? Kevés esélyt látok rá. Márpedig ezzel a kombinációval egykettőre kilábalhattok mindenféle megfázásos megbetegedésből. Túlzásba azonban semmiképp ne essetek, mert a másik jótékony hatására, lehet, nálatok épp nem lesz szükség. Ez a has-, illetve vizelethajtó tulajdonsága. Ha az előbbi a cél, akkor este, ha pedig az utóbbi, akkor reggel kortyolgassátok. Olyan gyomorbántalmaknál is számíthattok rá, mint a reflux vagy a különféle fekélyek. Nem szabad hosszú távon rendszeresen fogyasztanotok, mert előfordulhat, hogy a gyomorsavtermelést hátráltatja.

„És most beszéljünk a…”

Hüvelygombáról. Ha ciki, ha nem, muszáj lesz. A nők ¾-e ugyanis minimum egyszer átesik ezen a betegségen. A fehér akác pedig egészségesebb választás lesz ilyenkor bármely patikás gombaölőnél. A procedúra sem bonyolult, ülőfürdőt kell a virágokból készítenetek. Jegyezzétek meg a folyamatot, ugyanis a gyakoribb problémát, a felfázást is ugyanígy orvosolja. Amennyiben nincs kádatok, vagy nem tudjátok megoldani az ülőfürdőt, egy finom anyagot itassatok át akácteával, majd mossátok meg az említett területet.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?