Egyéb kategória

Jégeső jön hétfő este, több megyére figyelmeztetést adtak ki

Még most élvezzétek ki a napsugarakat, ugyanis tizenegy megyére és a fővárosra a felhőszakadás veszélye miatt figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre – írja az MTI.
vous - 2016.05.23.
Jégeső jön hétfő este, több megyére figyelmeztetést adtak ki

Hétvégén már azt hittük, megérkezett a nyár, ám úgy tűnik, túl korán örültünk a jó időnek. Hétfő kora estétől ugyanis előbb elszórtan a nyugati tájakon, majd kelet felé terjedve a Dunántúlon egyre többfelé alakulhatnak ki zivatarok, helyenként viharos, akár 80 kilométer/órás szél, felhőszakadás és jégeső kíséretében. Főként a Dunántúl déli, délnyugati részén egy-egy heves zivatar is lehet, amelyet 90 kilométer/óra feletti szélroham és nagyobb (akár 2 centiméteresnél is nagyobb) átmérőjű jég kísérhet – derül ki az OMSZ figyelmeztetéséből.

A felhőszakadás veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, valamint Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Úgyhogy, ha esti programotok van, ne felejtsétek otthon az esernyőt, és jobban jártok a gumicsizmával, mint a balerinacipővel, de lehet, hogy a legjobb, amit tehettek, ha inkább bent maradtok, és cicás gifeket nézegettek.

Forrás:
giphy
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.