Vajon Bailey Gaddis is hasonlóan tervezgetett? Ő egy 27 éves anya, aki egy blogbejegyzésben bevallotta, nem érzi magát felnőttebbnek, mint 17 évesen. Azt mondja, előfordult már, hogy körbenézett a játszótéren, mint egy laza bébiszitter – az a „nem töröm magam halálra a fegyelmezés miatt” típus –, és várt. Várta, hogy felbukkanjanak a szülők. Aztán rájött, ő a felnőtt ebben a felállásban.

A virgonc anyuci mindig is azt hitte, hogy a gyerekvállalás előfeltétele, hogy az ember felnőtt. Korábban sokat hallotta: „ha majd lesz egy gyereked, felnőttnek fogod érezni magad”. De nem így lett.

Forrás:

weheartit.com

Bailey hiányolta a bölcsességet, anyagi biztonságot, problémamegoldó képességet, önbizalmat, gyakorlatiasságot és mindent, amit a saját szüleiben annyira tisztelt. Aztán szépen lassan rájött: a felnőtté válás egyik fontos lépése, amikor az ember rájön, hogy a szülei is csak emberek. Nincsenek szuperképességeik. Gyerekként úgy tűnik, mintha minden problémára kész megoldást húznának elő a kalapból, pedig nem. Csak rögtönöznek. Ugyanúgy kétségbeesnek, mint mi. Félnek, mint mi. Bizonytalanok, mint mi. És lám, mégis mindent sikerült megoldaniuk. Ilyenkor egy kicsit mind megkönnyebbülünk.

Bailey szerint jó buli volt férjhez menni, gyereket vállalni pedig még jobb móka. Egy percig sem unatkozik, mióta belevágott. Talán azért lehet így, mert a férjével nem veszik véresen komolyan a hétköznapokat. Poénkodnak, mint a tinédzserek, megviccelik egymást, mint a kapcsolatuk hajnalán. Ennek hála a romantika is megmaradt.

A 27 éves szeszélyes anyuci tanácsa, hogy tartsuk meg a humorérzékünket minden helyzetben, nevessünk szívből, sírjunk igazán és szívjuk fel magunkat, ha az élet kicsit keménykedik velünk. Mert akárhány évesen is vállaljuk a „felnőtt” szerepét, lesz egy gyerek, akiért felelősek vagyunk.