Mindenki tisztában van azzal, hogy milyen elsöprő erővel hat ránk a szerelem tinédzserkorban, egy dolgot azonban fontos leszögezni ezzel kapcsolatban. Nem kell rögtön hatalmas ígéretek közepette összekötni az életeteket szíved választottjával. Sőt…

Írógép, analóg fényképezők, VHS, magnókazetta, walkman, discman, és még sorolhatnám. Csak néhány termék, amiért gyerekkorunkban odáig voltunk, míg végleg feledésbe nem merültek. Most azonban úgy tűnik, újabb termékek követhetik őket – ha nem is egy-két éven belül, de hamarabb, mint gondolnánk (vagy szeretnénk).

Az önismeret szerintem az egyik legfontosabb az életben, nagyon izgalmas feladat, ugyanakkor az egyik legnehezebb is. Ha például nem vagytok teljesen biztosak abban, hogy felnőttetek, akkor elég csak végigolvasnotok a következő listát.

Mennyivel egyszerűbb volt az élet gyerekként, amikor max azon aggódtunk, hogy már megint házit kell írni! Akkor még minden felnőttes probléma olyan távoli volt, sőt, biztosak voltunk benne, hogy nálunk úgyis minden tökéletesen fog alakulni. Aztán beléptünk a 20-as éveinkbe, és hirtelen ránk zúdult egy csomó dolog, ami miatt aggódni kezdtünk. Ti magatokra ismertek ezekben?

A húszas éveink közepén már elég sokat foglalkozunk a gyerektémával. Én bevallom, tinikoromban azt hittem, mire 24 leszek, már legalább férjnél leszek és erősen rajta leszek a babaprojekten. Tudjátok, mi valósult meg ebből? Semmi! Mennyire vagyok elkeseredve? Nem igazán. Sőt, egyáltalán nem érzem sürgősnek sem a férjhez menést, sem a babázást.

Életem első munkahelye kész katasztrófa volt. Olyan 16 lehettem. Nem mondom meg, melyik város melyik fagylaltgyárában álltam a szalag mellett, de nem volt egy leányálom. Akkor mégis miért mentem oda? Mert tudni akartam, milyen a rossz munkahely. Milyen az, amikor csak csengőre mehetsz mosdóba, vagy hiába fáj a kezed, nem vehetsz fel kesztyűt, mert a gépmester azt mondta. Mi fán terem a felnőtté válás? Egy cikksorozatban elmesélem – 2. rész.

Hogy hívjuk azt, amikor felülök a vonatra a kisvárosban, ahol felnőttem, hogy hazamenjek a nagyvárosba, ahol most élek és olyan, mintha egy részem ott maradna? Amikor vonatom berobog az állomásra, anyukám a könnyeit törölgeti, a vonat megáll, én felszállok, az ajtók bezárulnak és már úton is vagyok. Gombócot érzek a torkomban. Kicsit olyan, mintha szakítottunk volna. Mi fán terem a felnőtté válás? Egy cikksorozatban elmesélem – 1. rész.

Az "én, én, én generáció", a "lusta generáció", a "legolcsóbb generáció", a "Harry Potter-generáció", a "boldogtalan generáció". Napestig tudnám sorolni, milyen jelzőkkel illetik a mai fiatal felnőtteket. És általában nem pozitívan csengő skatulyákat kapunk, pedig igenis vannak dolgok, amikre büszkék lehetnek a mai huszonévesek!