Melyik a lehangolóbb? Az, hogy azért megy tönkre egy házasság, mert valamelyik fél félrelépett, vagy az, hogy az egyikük rájön, elmúlt a szerelem, és inkább egyedül akar lenni ahelyett, hogy élete végéig a másik arcát lássa lefekvés előtt?
Kutatás bizonyította be, hogy a házasságon kívüli viszony már nem a leggyakoribb ok a válásra. Egy brit vezető ügyvédi iroda felméréséből kiderült, hogy az elmúlt években a házasságok felbontására sokkal inkább azért volt szükség, mert a felek kiszerettek egymásból.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem a megcsaláson egy idő után túl tud lépni az ember. Ám az biztos, hogy a hűtlenség olyan dolog, ami örökre rányomja a bélyegét egy kapcsolatra. De ennek is vannak változatai, egy egyéjszakás kalandot nem érdemes összehasonlítani azzal, amikor a férjnek egy komplett másik családja van pár kerülettel arrébb.
Azt viszont biztosan nem tudnám feldolgozni, ha a férjem közölné, már nem szeret. Nem akar velem lenni, nem is kellek neki, inkább váljunk el, és éljük a saját életünket úgy, ahogy nekünk jó, külön.
Nektek mi a véleményetek? Melyik a rosszabb? A megcsalás, vagy ha kiszerettek egymásból?