Egyéb kategória

Szexelés és gyantázás? – Ezeket csináljuk titokban az ebédszünetben

Amióta nagy port kavart annak az olasz dolgozónak az esete, aki ebédidőben pornót nézett, és akit emiatt elbocsátottak a , azóta szerintem emberek százai húzták meg magukat a világon, hogy az ebédidői tevékenységüket észre ne vegyék. Mert nem csak ebédelni szoktunk ám, kérem szépen!
vous - 2015.11.10.
Szexelés és gyantázás? – Ezeket csináljuk titokban az ebédszünetben

A Women’s Health magazinnak 7 dolgozó vallott arról, hogy milyen furcsa dolgokat csináltak már az ebédidőben kapott saját idejükkel.

,,Maszturbáltam a WC-ben”

Úgy tűnik, nem olyan ritkaságszámba menő dolog pornót nézni az ebédszünetben, sőt, van, aki ezen túl is megy, és az iroda illemhelyén tör a csúcsra. „Hogy őszinte legyek, ez nem mindig történik meg, csak olykor, ha kanos leszek a nap közepén.” Ebbe most én így Nem. Akarok. Belegondolni.

,,Füvet szívtam, és hazamentem”

Egyikük például munka után hazafelé meg szokott állni füvet venni a közelben lakó dílerénél. „Jó, tudom, nem hangzik túl jól, de ilyenkor együtt lógunk kicsit, aztán hazamegyek. Egy alkalommal azonban szólt, hogy nem lesz egy hétig, így ebédidőben kiugrottam hozzá, és egy nagyobb adagot vettem tőle. Voltam már máskor is beszívva dolgozni, de akkor beparáztam, mert hatalmas mennyiségű fű volt nálam, így beteget jelentettem, és hazamentem.” Hááát, igen, a fű néha ráerősít a parákra. Szegény.

,,Elmentem egy rapidrandira”

„Kiugrottam pár barátommal vakrandira, ami ráadásul olyan rövid és gyors, hogy a teljes ebédidőt sem veszi igénybe. Azt hiszem, ez nem valami hatékony időtöltés ebédszünet alatt…” Hát, mit mondjak. Szerintem se.

,,Beugrottam egy brazilgyantára”

Nincs is annál jobb, ha végre a szexi pasi, akivel képzeletben már mindenhol, mindenhogy, rátok ír: Munka után? Ma este? Hát, rosszabb viszont van: „Eszembe jutott, hogy elég borzas vagyok ott lent, így csináltam egy hosszú ebédszünetet, és beugrottam a kozmetikusomhoz.”

,,Szexeltem”

Ha kell, akkor kell, nincs mese. Ha ebédidőben, akkor ebédidőben. „Megtaláljuk a módját” – mondta egy nő, és ezt én igazán nem tudom megcáfolni. Lehetetlen nincsen, csak tehetetlen.

,,Sztriptízbárba vittem az üzleti partnerem”

„Az üzleti partnerem ki volt borulva egy friss szakítás után, így elhatároztam, hogy helyrerázom: ebédszünetben elvittem őt egy sztriptízbárba, és fizettem neki egy táncot. Jobb kedve lett.” Azt meghiszem.

,,Aludtam”

„Nagyon másnapos voltam, és bedőltem egy baba-mama szobába, ami éppen üresen állt, és ráájultam az ágyra. Még szerencse, hogy nem jött be senki, mert néztek volna egy nagyot, hogy egy pasi alszik ott.”

Most rajtatok a sor: mi volt a legfurcsább dolog, amit ebédszünetben csináltatok?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?