Egyéb kategória

„Néztem tovább bódultan, ahogy az istenek járják a táncukat” – Transztánc az istenek szigetén

Zsibong a fejem. A dobok és gongok egyre gyorsabb és gyorsabb ritmust diktálnak, ez már nem is ritmus, ez már zaj. Zajong az egész udvar, tőr villan, és a nők a férfiakkal együtt sikítanak, ordítanak: transzba esett! És a lány „táncol”…
vous - 2015.10.31.
„Néztem tovább bódultan, ahogy az istenek járják a táncukat” – Transztánc az istenek szigetén

A lány egy hatalmas kést a szívéhez szorítva vonaglik körbe-körbe, gyorsabban és gyorsabban, tapsolnak neki, körbeállják, védelmezik, biztatják, kiáltanak innen, sikítanak onnan, a zaj már elviselhetetlen, nem hallom a lélegzetem, nem bírom tovább, fejezzék be, sikítanék, de úgyse hallanák… Elég!

Földre rogyik, utána kapnak… elengedte hát. Az istenek, a szellemek ma este táncot jártak. Egy tízéves kislány képében.

Távol a turistáktól

Egy hónapja barangoltunk Bali szigetén, amikor „megunva” a szörfös ausztrálok és fényképezőgépes turisták déli „Aranypartját”, északra vettük utunkat. Ahogy átkeltünk a hegyeken, érezhető volt: ez egy más Bali.

Turistákkal, de még fehér emberrel is alig találkozik északon az utazó, a színes, villódzó Kutához képest pedig olyan érzése támad az embernek, mintha Narniába ért volna.

Kedves ismerősünket látogattuk meg Menjanganban, aki már több mint tíz éve élt az istenek szigetén. A Bali-tenger kétségtelenül nyugodtabban ringatózott, mint az Indiai-óceán, de itt mintha még a levegő is más lett volna. Csendes, nyugodt és mégis… vibrált. A balinéz emberek hihetetlenül kedvesek és barátságosak, ezért nem is lepődtünk meg, hogy a mesébe illő bungalós hotelünk menedzsere több este is velünk vacsorázott. Azon viszont már igen, hogy egy alkalommal meghívott minket egy ismerős balinéz család ünnepségére, ahol, mint mondta: életében először transztáncot láthat. Bevallom, kicsit megijedtem. Gyerekkoromban sem szerettem szellemidézősdit játszani, az istenek szigetén pedig végképp nem volt kedvem szellemekkel, transzba esett emberekkel együtt éjszakázni. Racionális agyam azonban meggyőzött: ugyan már, szellemek??!

Szellemtánc

Elindultunk hát, én, a hitetlen, a barátnőm, a spirituális, kedves ismerősünk és a balinéz menedzser, aki egész életében egyszer sem látott transztáncot. Kivételesnek éreztem magam, meg kell mondjam. Megérkeztünk a családhoz, ahol már a rokonság és a fél falu összegyűlt a minden balinéz házban megtalálható házi templomuk előtt. Előkerült az arak (rizspálinka) és máris otthon éreztük magunkat. Én a többieket hátrahagyva behúzódtam fényképezőgépemmel (egy jó turistánál mindig kéznél van) a férfiakból álló „zenekar” és a „táncparkett” mellé.

Természetesen fittyet hánytam arra a figyelmeztetésre, hogy azok, akik először vesznek részt transztáncon, húzódjanak minél hátrébb, mert, bár fehér turistaként kevés az esélyem rá, a transz rám is hatással lehet.

És elkezdődött. Zenéltek, táncoltak, és zenéltek, és táncoltak. Semmi különös. Semmi szokatlan. A kolompolás, a ding-dong semmiben nem különbözött a mindennapos zenétől, amit bárhol hallhatsz a balinéz utcákon, ahogy a tánc is inkább toporgás volt. Ki sikít? Mi történt? Egy szempillantás alatt felbolydult előttem a „táncparkett”, előbb egy idős asszonyt, majd egy fiatal lányt terelgettek középre. Szemük lehunyva, arcukon valami ismeretlen homály, kezükbe pedig egy negyven centiméteres tőrt dugtak. De minek?

Kérdeztem magamban, miközben igyekeztem nem lemaradni fényképezőgépemmel a történésekről. Majd hirtelen felnéztem a gépem mögül, nem akartam elhinni, amit látok: a tűhegyes tőrt a szívükhöz szorították, mint akik épp le akarják szúrni magukat.

Biztos, hogy akarom én ezt?

Ezt nem hiszem el, mondtam magamban, a végén még vér fog folyni a szemem előtt, Balin, az isten háta mögött.

Aztán szétnéztem, és senki arcán nem láttam riadtságot. Sőt! A transzba esett nők körül férfi családtagjaik álltak büszkeségtől dagadó mellel és óvó tekintettel. A zene közben felvette a zaj ritmusát, a két nő pedig a gyorsuló ütemre kezdett körkörös mozdulatokkal rángatózni a tőrnek feszülve. És köröztek, csak köröztek, lehajoltak, az égnek emelkedtek, térden álltak, és felegyenesedtek. Majd még nagyobb rivalgás kerekedett: egy tíz év körüli kislány transzba esett. Most először! Nagy büszkeség! Édesapja vigyázva terelgette a hatalmas tőrrel, ami majdnem akkora volt, mint ő, szoknyáját igazgatta, nehogy a transzban leessen róla, felsegítette, miután a földre dobta magát… majd elkapta, amikor az istenek megunták a testét. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor a zsibongó agyam elismerte: szellemek közt jártam. Az a pillanat, amikor a hindu lelkek elhagyják a testet hátborzongató. A két nő, a kislány pihegve rogyott a földre, testük elernyedt, lelkük kereste az utat vissza.

Ekkor racionális agyam visszavonulót fújt, és helyet adott az ősi varázslatot kereső énemnek. És már a zajt se hallottam. Csak néztem tovább bódultan, ahogy az istenek járják a táncukat.

Címkék: #szellem #tánc #transz
Ajánlott cikkek