A Havasalföld zordon sziklaszirtjének tetején áll az éjjelente denevérként szálló vérszívó rettegett vára, hová ráadásul önként kalandoznak el a kegyetlen vajda mítoszának kergetői. De vajon tényleg létezett a vérszívók örökös királya, Drakula?
Az Erdélyben, Brassó szomszédságában lévő törcsvári (Bran) kastélyt messziről még elrabolt királylányok romantikus menedékének is nézhetnénk szanaszét szórt karcsú tornyaival. Miután viszont egy hegy csúcsán áll, a környéken pedig híre-hamva sincs szomszédságnak, az idelátogatók könnyen átérezhetik a 120 évvel ezelőtt íródott Drakula-történet rémisztő hangulatát.
A mendemondák szerint ugyanis a horrorkönyv szerzője, Bram Stoker a vár egykori uráról, Vlad Tepesről mintázta a Drakula gróf válogatott rémtettei című könyvének főhősét.
Maga az író sohasem járt Erdélyben, a kegyetlen nagyúr legendájáról a híres magyar orientalista utazó, Vámbéry Ármin mesélt neki először. Stokert olyannyira magával ragadta a történet, hogy évekig könyvtárakba járt, hogy tanulmányozza az erdélyi és havasalföldi történelmet, anekdotákat és népszokásokat, míg megalkotta Drakula alakját.
Hogy mit mesélhetett Vámbéry?
Vlad Tepes neve egyébiránt „karóba húzót” jelentett, a Drakula pedig a sárkány, ördög szavak román változata. Az előbbi azért ragadt rá, mert a gyengekezű havasalföldi igazságszolgáltatás megreformálása végett, mikor 1456-ban hatalomra került – Hunyadi János segédletével –, kegyetlen módszerek bevetésével ítélkezett, többnyire karóba húzatta a vétkezőket. Hogy a bűn és a büntetés egálban volt-e, arról nagyon megoszlanak a vélemények.
Hamar ráeszmélt „küldetésére”
Vlad a karóba húzást egészen fiatalon tanulta meg, mikor török fogságba került. A módszer lényege az volt, hogy egy kihegyezett fa- vagy vaskarót átdöftek az áldozat testén, majd ezután a lándzsával együtt elásták egy gödörbe, hogy ott szenvedjen, míg érte nem jön a megváltó halál. Állítólag egy alakalommal egy egész várost, 10 000 embert (más források 30 000-et említenek) kínzott meg, sokakat pedig karóba húzatott.
A szóbeszéd szerint válogatott kegyetlenkedései közé tartozott az élve megfőzés és megnyúzás, az égetés és a csonkolás is.
Egyes történetírók viszont úgy vélik, csak ellenségeivel, a török betolakodókkal és a rossz magyar szomszédokkal bánt el ilyen módon, ezért a román nép nem feltétlenül emlékszik rá gonosztevőként.
A név kötelez!?
A Drakula név, ami sárkányt és ördögöt is jelent, valószínűleg onnan ered, hogy Vlad Tepes apja után megörökölte a Sárkány rendbéli tagságot. A megtisztelő címet maga Luxemburgi Zsigmond adományozta felmenőjének, és nem épp a kegyetlenkedés okán. Mégis e lovagias név tetszett meg Bram Stokernek, a regény írójának. Míg Vlad állítólag a törökök ellen szervezkedett, addig Corvin Mátyásban (az igazságosban) épp ellenkezőjéről merült fel a gyanú, így 12 évre börtönbe záratta.
Azt mondják, a fogság alatt patkányokon és egereken kegyetlenkedett, hogy kielégítse gonoszságát.
Kiszabadulása után rövidesen saját népe oltotta ki életét, mielőtt újból belemerült volna korábbi szerepébe.
Vámpírok
Maguk a vámpírok a romániai népi hiedelmekben is megtalálhatóak voltak Drakula grófjának megalkotása előtt is. Valószínűleg innen is merített némi ihletet az író a vérszívó gróf figurájának megalkotásakor, akinek külsejét elég plasztikusan írja le:
„Határozott vonású, nagyon is határozott. Gyökéből kiszökő keskeny orra furcsán ívelt sasorr. Homloka boltozatos, haja a halántéka körül alig nőtt, másutt azonban dúsan. Bozótos szemöldöke szinte összeér az orra fölött. Száját nemigen látni a harcsabajúsza alatt, azonban úgy tetszik, szorosra záruló, kegyetlen száj, hegyes fehér metszőfogai pedig olykor ajkára is ráharapnak. Idős embernek díszére válik az ilyen harsány fehér fogsor. Egyebekben: füle vértelen és hegyesedő, álla viszont súlyos, orcájának bőre csontjaira tapad. Legszembeötlőbbnek mégis a sápadtságát mondanám”
Drakula sztorija bestseller lett, az abból íródott színmű pedig hihetetlen sikerrel futott a Broadwayn. A címszereplő a magyar származású Lugosi Béla volt, aki később eljátszotta az 1931-ben bemutatott fekete-fehér horrorfilm Drakuláját is. Mindez meghozta számára a nemzetközi elismerést, ám egyben rányomta bélyegét további karrierjére is, hiszen ezek után csakis hasonló mozikban szerepelt. Hogy ez zavarta-e, nem tudni, azt viszont igen, hogy amikor hatvanhárom éves korában, 1956-ban meghalt, kívánsága szerint vámpírjelmezében egy fekete, vörös szaténszegélyű köpenyben temették el.