Mindig is vonzottak az elhagyatott helyek, a kopottas falak, lepergő festéklemezek, az ősi hangulat. A titkok, hogy vajon mit rejthet egy hely, ami már évek óta lakatlanul áll. Ki szerette, ki utálta, ki sírt a sarokban, és ki sétált végig a folyosókon. Valószínűleg a hozzám hasonló beállítottságú emberek miatt született meg a Szellemvárosok blog, amit Hajner Gyula és Bozó Zsolt visz. Velük beszélgettem.
Miért kezd el valaki szellemvárosokkal foglalkozni?
Talán ez már megszállottság, és persze az adott hely, épület iránti érdeklődés, a kutatás élménye miatt. Meg hát, ezek az épületek, helyek még romjaikban is gyönyörűek. Én 2009-ben mentem ki egy hozzám közeli elhagyatott laktanyába, és akkor nagyon megfogott a hangulata. Ezután sorra kezdtem kutatni az ilyen helyeket és épületeket. A blog már 2010 elején megvolt, csak akkor még más volt a neve.
Hogyan bukkantok rá ezekre a helyekre?
Legtöbbször az interneten, de sokszor van olyan is, hogy az utunk során látok szép, elhagyatott épületeket, kastélyokat. Ekkor mindig megjegyezzük, hogy hol voltak és felírjuk, majd pedig utánanézünk. Ugyanakkor rengeteg tippet szoktak adni a nézők is, persze a legtöbb közülük olyan, amit mi is ismerünk, csak még nem készítettünk róla anyagot, így azt hihetik, hogy nem ismerjük. De nem egyszer fordult elő az sem, hogy olyan helyeket, épületeket írnak meg nekünk, amikről azelőtt nem is hallottunk.
Hogyan készültök rá egy forgatásra?
Az interneten rengeteg hely, épület története fent van, így könnyű dolgunk van, de ha tehetjük, mindig jobban utánajárunk a kelleténél. Megkérdezzük az adott hely közelében élő embereket, becsöngetünk házakba, hátha tudnak valamit, ami nincs fent az interneten. Többször előfordult már, hogy így találtuk meg azt az embert, aki abban az épületben lakott, amiről épp anyagot készültünk gyűjteni. Ősszel is lesz két interjúm egy kastéllyal kapcsolatban, amiről nincsen sok adat. Nem könnyű találni olyan embert, aki érintett egy-egy épület vagy hely történetében, de ha mégis, akkor abból biztosan jó anyag kerekedik, és azt a nézők is értékelik. Meg, persze, van, ahol engedély kell.
Mármint illegális ilyen helyekre csak úgy bemenni?
Igen. Sok hely magántulajdonban van, és oda nem éppen legális dolog csak úgy bemenni, bár sokan nem foglalkoznak ezzel. Valahol például még kerítés sincs, de még tábla sem jelzi, hogy lezárt területről van szó.
Miért mennek mégis az emberek?
Valószínűleg az izgalom miatt, és mert sokan nosztalgiáznak ilyenkor, sokan a gyerekkori helyszíneiket keresik fel, mások pusztán a látványt szeretik, a romokat, azt, hogy érezhetik az idő múlását, ez az ilyen helyeken különösen érződik. Nekem például szerencsém van, olyan helyen lakom, ami bővelkedik az ilyenekben, így ha csak kedvem van, bringára ülök és megnézem a naplementét egy elhagyatott kastély tetején.
Tudsz mesélni egy helyről, amiről elfeledkeztünk?
Persze. Ott van például a Kékestetőtől nem messze, a Mátra erdeiben egy nem mindennapi, gigantikus vasszörny, egy 90 méteres síugrósánc. A síugrás hazánkban népszerű sportnak számított, rengeteg síugró-bajnokságot szerveztek a két világháború között, és persze a háború után is. Még úgy is, hogy gyakran hó nélkül maradt a sánc környéke. Ilyenkor a közelben edzőtáborozó, más sportágat űző versenyzők, de még a szurkolók is besegítettek a hóhordásba. Vödörrel, kosárral hordták a havat, de volt olyan is, hogy a Kékestetőről kamionnal hozták, így végül meg lehetett rendezni a bajnokságot. A sánc vasszerkeztének tetejéről pazar a kilátás, télen-nyáron gyönyörű.
Van olyan elhagyatott hely Magyarországon, amit még a filmesek is felkeresnek?
Igen. Rábukkantunk egy erdő szélén lévő gyermektáborra, ami már a két világháború között is létezett. A '30-as években a postai dolgozók gyermekei számára épült gyönyörű erdei ház a 12 faházzal rengeteg gyermek kikapcsolódását biztosította évtizedeken keresztül. A kétezres évek elején zárták be, azóta csendesen áll, sokan azt sem tudják, hogy ott van. Elég hátborzongató hely, többször megfordultunk ott, és egyik alkalommal döbbenten vettük észre, hogy az egyik faházban rácsok vannak, és a fal is csupa vér.
Egy akkortájt kijött rendőrségi jelentésből kiderült, hogy a gyermektáborban lakó két hajléktalan között nézeteltérés támadt, és az egyik megölte a másikat. Azt gondoltuk, hogy a vér annak az esetnek lehet a nyoma. Később persze kiderült, a filmesek is meglátták a fantáziát a helyben, pár éve egy hollywoodi forgatást szerveztek le itt, a vasrácsokkal lezárt faház falát pedig egy zombi agyveleje terítette be…
Mondd, hogy van kísértetházunk is!
Nem mondanám kísértetháznak, de a környék annak hívta, a környéken lakó fiatalok szívesen rendeztek ott éjszakai bátorságpróbákat. De a története valóban nem mindennapi. A kőbányai kísértetházként elhíresült épület eredetileg egy nyári villa volt, ami 1890 körül épülhetett.
Először egy apáca, Mária Terézia anya, eredeti nevén Anna Mária Tauscher (1855–1938) nézte ki magának az épületet, aki megalapította Pesten a Kármelita rendet, és életét arra tette fel, hogy segítsen az elesetteknek, és hogy beutazva a világot, minél több helyen idős- és gyermekotthonokat, árvaházakat alapítson. Így lett a Maglódi úti 125. szám alatti épületből gyermekotthon.
A háború után az állam kezébe került az épület, és itt alakult meg aztán 1951 végén a Büntetés-végrehajtási Központi Kiképző Iskola. Itt a leendő börtönőrök akasztásokat is végignéztek, ahol a legenda szerint az elítéltek az utolsó szó jogán csak annyit mondtak: Ti is jöttök utánam! Ez elég hátborzongató, nem? Mindenesetre 2015 áprilisában az épületet lebontották.
Van olyan hely, ahová személyes emlékek is fűznek?
Az elhagyatott gyermekkórházhoz, ahol jómagam is betegeskedtem gyerekként 1995 környékén, akkor még jobb állapotok voltak az épületben. Nem sokkal később az épületet bezárták, és azóta is kihasználatlanul áll. Mikor felkerestem a helyet, megkerestem az egykori szobát, ahol feküdtem, átvizsgáltam az egész épületet, és a padláson hihetetlen régi, a második világháború előtti időkből származó, megsárgult dokumentumokra bukkantam, amiből látni, kik fordultak meg a kórházban. Rossz volt látni, mikor egy másik alkalommal ezek a könyvek szétdobálva hevertek a folyosón.
Ez a gyermekkórház 1901-ben jött létre. Eredetileg gyermekmenhelyként épült, majd később gyermekkórházként funkcionált. A több mint százéves épületnek elég hányattatott sorsa volt, sokat megélt, a világháború után megtelt hadiárvákkal, bombázások miatt többször költözniük is kellett. A rossz körülmények ellenére – hiszen inkubátor sem volt – az ott dolgozók mindent megtettek a kis betegekért, és számtalan boldog és szomorú pillanat ragadt meg a falak között. Ma már csak a csend és a szellős folyosók vannak ott.
Mik a további céljaitok?
Továbbra is kutatjuk, felkeressük, és bemutatjuk a szebbnél szebb elhagyatott épületeket, izgalmas helyeket, hogy legalább kép- és videoanyag formájában megörökíthessük őket az utókor számára.