A vérszívók köztünk élnek. Jaj, nem a vámpírokra gondolok, hanem azokra, akik észrevétlenül rátok tapadnak, és leszívják az agyatokat, az energiátokat. Annyira jól csinálják, hogy gyakran észre sem veszitek, elsőre bűbájosak, kedvesek, aztán befalnak szőröstül-bőröstül, lelkestül. Ne hagyjátok!

A Havasalföld zordon sziklaszirtjének tetején áll az éjjelente denevérként szálló vérszívó rettegett vára, hová ráadásul önként kalandoznak el a kegyetlen vajda mítoszának kergetői. De vajon tényleg létezett a vérszívók örökös királya, Drakula?

Egyre több nő és egyre bátrabban fogalmazza meg a még mindig (majdnem) mindenkit megdöbbentő mondatot, hogy nem akarnak anyukák lenni. Mert nem akarják tönkretenni a testüket, mert a pasijukkal csakis egymásért / egymásnak / egymással akarnak élni, mert nem akarnak lemondani, mert önmegvalósítani akarnak, mert rossz példát láttak. És egyébként is, minek ezt magyarázni, hiszen joguk van a saját életükről dönteni.