Egyéb kategória

Tényleg mindent elront, ha beleszerettek a legjobb barátotokba?

Még soha nem voltam szerelmes, viszont azt tudom, milyen valakit nagyon szeretni. De úgy, hogy a lelked is meztelenre vetkőzteted előtte, mert a szíved minden egyes darabja arra vágyik, hogy eggyé váljon az övével. Ketten lesztek egyek, kiegészítitek egymást és nagyjából mindenben egyeztek. Abban is, amiben szerintetek nem.
vous - 2015.09.19.
Tényleg mindent elront, ha beleszerettek a legjobb barátotokba?

Mindig fiúbarátaim voltak, a csajdráma valahogy kimaradt az életemből. Voltak azok a fiúk, akikkel csak haverok maradtunk és voltak olyanok is, akik többet akartak tőlem, vagy épp én tőlük. Aztán lett, ami lett. Általában semmi. A téma most pont aktuális, hiszen pár hónappal ezelőtt megismertem valakit. Bár a barátságunk meglehetősen érdekesen kezdődött, korábban semmit nem is hallottunk a másikról, csak véletlenül egymásba botlottunk.

De tudjátok, szerintem nincsenek véletlenek, szóval tuti, hogy a sors keze. Megtörtént, mert meg kellett történnie.

Ahogy telt az idő és éjjel-nappal beszéltünk, nagyon gyorsan szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Az általános sorrend az, hogy az emberek előbb beleszeretnek a másikba, de csak később tudatosul bennük, hogy amúgy legjobb barátok is lettek. Nálunk ez úgy történt, hogy előbb lettünk legjobb barátok, mint szerelmesek. Pont így volt jó. De hogy jutunk el egyiktől a másikig?

Van, aki szerint létezik fiú és lány között igazi barátság és vagyok én, aki szerint az egyik idővel ugyan, de mindig többet akar a másiktól. Amikor megismersz valakit, szimpatikussá válik, napokat csetelsz át vele, kicsit bevonod az életedbe, elmeséled neki a napjaidat, amit csináltál. Egyáltalán nem azzal foglalkozol, hogy mit gondol rólad, hiszen csak barátok vagytok. Olyankor csak meséltek egymásnak. Egyre többet, többet és többet. Az, amikor valaki betekintést nyer a világodba, már egyenes út ahhoz, hogy meg tudj és meg is akarj nyílni neki. Elkezdesz bízni benne, elkezd érdekelni a véleménye, a gondolatai, segítesz neki, ha rászorul és ő is ott van, ha szükséged van rá. Egyik pillanatról a másikra történik.

Forrás:
PIxabay

Könnyítsd meg a dolgot, legyetek előbb barátok!

Az ismerkedés szerintem nem egyenlő a barátsággal. Az utóbbi sokkal több, de ezt nem is kell magyaráznom, mindenki tudja. Az egy dolog, hogy megismered a tulajdonságait. Ismered, mert mesél róla. De tudnod kell, hogy mit szeret és mit nem. Mi a kedvenc színe és mi az, amit soha nem venne fel. Hogyan szereti a húslevest és milyen ételekre allergiás. Keresd meg az igazi énjét, amit csak te ismersz és fogadd el őt úgy, ahogy van!

A biztos út ahhoz, hogy egy tartós és boldog kapcsolat részese legyél, ha barátságból lesz szerelem. Mert akkor már tudod, mire számíts.

Ajánlott cikkek