Egyéb kategória

„Pénzt kell szereznem, de gyorsan!” – Gyermekkor egy zálogházban

Segítség gyorsan és név nélkül. Mindenki hozta a kicsi kincseit, hogy néhány perc múlva zsebében a pénzzel egy rövid időre megoldódjanak gondjai. De a könnyen jött megoldás mellé egy zálogcédula is társult, vele együtt pedig egy újabb fejtörés, vajon lesz-e elég pénze a bajban lévőnek, hogy a lejárat előtt kiválthassa értékeit. Gyermekkorom emlékei egy zálogházból.


vous - 2015.09.16.
„Pénzt kell szereznem, de gyorsan!” – Gyermekkor egy zálogházban

Az édesanyám ma már nyugdíjas, és még ahhoz a generációhoz tartozott, akiknek tényleg „nyugdíjas állása” volt. 40 év munkaviszonyát ugyanazon a munkahelyen töltötte el, az ország akkor még egyetlenegy zálogházláncának egyik fiókjában. A nyári vakációkat a vidéki nagymamánál töltöttük, de ha csak egy-két napos szünetünk volt, akkor jobb híján zálogházasdit játszottunk élesben. Volt, hogy abban segítettünk, hogy a raktárban szép sorban várakozó papírzacskókból előkerüljenek az ügyfelek rég nem látott kincsei, volt, hogy az aprópénzt kezeltük, volt, hogy a naftalinszagú bundák között bujkáltunk. A bátyám kedvenc szórakozása zárás után a tolókocsival való csúszkálás volt, az enyém viszont egész napos elfoglaltságnak sem volt utolsó.

Leggyakrabban a becsüs mellett lebzseltem, és néztem azt a sok-sok csodát, amit az üvegablakon remegő kézzel becsúsztattak.

Nagyon sok volt, vagy nagyon kevéske

Mikor még alsós voltam, csak a csillogó ékszerek vonzották a tekintetem – és a családi anekdota szerint volt, hogy fel is kapkodtam a markomba egyet-egyet a tulajdonos kikerekedő szemei láttára –, ahogy viszont nagyobb lettem, már inkább az arcokat figyeltem.

Nagyjából két állandó törzsvendég volt: az egyik, akinek alig volt valamije, a másik, akinek rengeteg volt.

Ez utóbbiak nagy marékkal hozták a vastag nyakláncaikat, karkötőiket és a briliánsokkal kirakott gyűrűiket, mert hirtelen kellett egy nagyobb összeg. És nem kenyérre. Mások csak egy-két darabbal érkeztek, hogy a hónap végéig kihúzzák valahogy. A legszomorúbb az volt, amikor valaki a karikagyűrűjét adta zálogba. Az ő első dolguk hó elején a „zaciba” vezetett, hogy a kezük égető érzését csillapíthassák, hogy újra felkerülhessen rá a hitvesi pecsét. És hogy a vésztartalék újra vésztartalék lehessen.

Fogyasszatok!

A zálogba adott tárgyak gyermekkoromban egészen mások voltak, mint manapság. Volt, aki a bundáját, az öltönyét, a nagykabátját vagy a stafírungba kapott, bontatlan ágyneműjét hozta be. Azt, ami mozdítható volt, amire épp nem volt szükség, hiszen anno még az is nagy szám volt, ha valakinek kétkazettás magnója volt. Az ezekért kapott forintokból pedig befizette mondjuk az iskolában a gyerek ebédjét.

Forrás:
iStock

Tiktak

Aztán mikor már nemcsak az ékszerek, de a műszaki tárgyak is egyre nagyobb értéket képviseltek a háztartásokban, megszűnt a ruhaneműkre adott zálogkölcsön. A korábbi hat hónapos futamidőt pedig felváltotta a negyedéves lejárat. Akinek ennyi idő alatt sem sikerült rendeznie a tartozását, az vagy a kamatok kifizetésével kezdte az egész időszámítást elölről, vagy élt a következő hónap végéig tartó türelmi idővel.

Ha viszont akkor sem tudta visszafizetni a kölcsönt a kamattal és a késedelmi pótlékkal együtt, hát… akkor kénytelen volt lemondani kincseiről, miután azt a szabályok szerint kényszerárverésre bocsátották.

Ha a végén, a levonások után még maradt valami az így befolyt összegből, akkor azt kifizették a zálogjegyével későn érkező kliensnek.

Csúcsidő

Emlékszem, az anyukám reggelente mindig nagyon sietett a munkahelyére, nem is nagyon értettem, miért kellett már fél hétkor elindulnia otthonról. Pedig a zálogház kapujában már hét előtt nagy sor várakozott, hogy a nyolcas munkakezdés előtt még gyorsan pénzhez juthassanak, vagy a fizetés (vagy segélykifizetés) utáni napokon kiválthassák az értékeiket. Értelemszerűen a hónap végén a kisemberek újra többen lettek a sorokban.

Nincs kegyelem

A legrosszabb az volt, amikor olyan emberek érkeztek, akik elfelejtkeztek a lejárati határidőről, és már csak az eladásból származó kevéske különbözetet vehették fel a kasszánál.

Mert hát a zálogjegyekre hiába volt nagy betűkkel ráírva a szorongató dátum, sokan későn kaptak észbe. Vagy éppen nem volt miből kiváltaniuk az értékeiket.

Miután név nincs a cédulán, értesítésre is hiába vártak volna. Volt, aki könnyebben, volt, aki nehezebben fogadta a veszteséget, de a legtöbben beletörődtek, valószínűleg nem érte őket váratlanul a dolog.

Ha nagy leszek

Amikor még kislány voltam, eljátszottam a gondolattal, hogy én is becsüs leszek, és sok-sok szép tárgy és ékszer között töltöm majd a mindennapjaimat. De persze nem lettem. Már nem a zálogházban heverő tárgyak értéke érdekel, hanem a mindennapoké. A csecsebecséket viszont a mai napig nagyon szeretem. Ha valamiért egyszer már nem lesz mondanivalóm, ha elfogynak a szavaim, ha már nem okoz örömet az írás, lehet, hogy elhallgatok, és kitanulom az értékbecsüsszakmát. Aztán nagy aukciókra járok, hiszen addigra már a pénzzavarban lévő emberek is eltűnnek, ugye?

Címkék: #ékszer #kincs #pénz
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Így csökkentsük a nyári meleget a lakásban – a privátszféra megvédésével!
Otthon
Így csökkentsük a nyári meleget a lakásban – a privátszféra megvédésével!
vous - 2024.06.29.
Itt a nyár, a hőség, mégsem szeretnénk egész nap a klímát használni. Jó ötletnek tűnik kinyitni az ablakot és szinte tárva-nyitva hagyni a lakást, házat, de ez sem mindig megoldás. A privátszféra sem utolsó szempont ugyanis. Szerencsére csökkenthetjük úgy is a lakás hőmérsékletét, hogy nem kell folyamatosan klímázni, és a magánéletünket is megvédhetjük a kíváncsi szemektől.