Egyéb kategória

1 férfi, 3 nővér és féltékenység a lányszobában

Kettő mindig egy ellen csatázott. Összefogott, csipkedték a harmadikat, de ha csak ketten voltak is, marták egymást. Három nővér egy családban. Nem volt békesség sosem, és mégis.

vous - 2015.08.28.
1 férfi, 3 nővér és féltékenység a lányszobában

Régóta ismertem őket, régóta csodáltam szövetségüket és szeretetüket, ami erősnek és tántoríthatatlannak tűnt féltékenységük dacára is. Mert a féltékenység úgy burjánzott bennük, körülöttük, mint tavasszal a szőlőinda. Tele új hajtással, kacskaringósan, erősen, élettel telten. Vadul. Folyondárlányok – gondolatban sokszor illettem így őket, nem túl hízelgően.

Párkeresésük se volt féltékenységmentes, és amíg kamaszként a bizsu, rúzs, szép ruha, kinek szebb a haja mentén dúlt a háború, fiatal nő korukra ez más dimenzióba emelkedett.

Derült égből villámcsapás

Az a fiú először a legidősebb lányba lett szerelmes. Akkor az apuka már rég elment közülük, az édesanyjuk nevelte a lányokat egy egészen kicsi házban, ahol nem jutott minden lánynak külön szoba. Sőt, egészen pontosan egy szoba jutott a három lánynak. Komoly logisztikát igényelt hát a szerelem befogadása. Mikor, hol legyenek együtt a szerelmesek.

Három évig ment az igazgatás és a vita, de azért megoldották a dolgot. Nem is akárhogy. Az eljegyzést követően derült ki: a hősszerelmes fiú, aki „feldúlta” a lányszoba nyugalmát, a legkisebb, göndör fürtös lányra is szemet vetett. 

Hónapok óta ment a bujkálás, a titkos randik a fürdőben, a ház háta mögött, meg eldugott presszókban. 

Szex is volt persze. Nagy volt az árulás… kitört a perpatvar. A legnagyobb lány elköltözött messzire, új életet kezdett, felejteni akart. A legkisebb meg boldog volt, meg boldog volt a fiú is, aki maradhatott, beélte magát a családba, a lányszoba tágasabbá vált.

Forrás:
istock

Meg vadásztereppé, hiszen a középső lány szíve még érintetlen maradt. Nem sokáig. Alig két évvel a legnagyobb lány távozása után (aki nemcsak a legkisebbel, de a család összes tagjával megszakította a kapcsolatot) becserkészésre került. A lányszoba avatatlan hőse elcsábította a középsőt is. 

Újrakezdődött minden: titkos találkák hajnalban a fürdőben, a ház mögött, a barackfa tövében, eldugott presszókban. 

Nagy volt az árulás… kitört a perpatvar, elmaradt az esküvő, a Balatonban landolt a második eljegyzési gyűrű is. A bujkáló szerelmespár távozott. Messze szaladtak a lányszobától. Új város, új élet, új gyűrű, házasság, két fiúgyerek.

A Gyűrűk Ura

Sokszor látom őket együtt: jönnek, mennek, vitorláznak, csodás képekkel teli a fészbuk. A lányszoba egykori lakói nem lájkolnak, nincs megjegyzés a fotók mellett. Nem látványos a féltékenység. Jéghideg csend honol az üres lányszobában. A szövetség elbukott… a Gyűrűk Ura kismiska a hősszerelmeshez képest.

Ajánlott cikkek