Ez a 12 jele annak, hogy megtaláltátok a lelki társatokat
A lelki társ dolog szinte megmagyarázhatatlan. Nem is próbálom megérteni, mert lehetetlen. Ám egy percig sem gondolom, hogy egy ilyen lelki kapcsolat csak fiú-lány között, szerelem esetén jönne létre. Pár pontot leszámítva, a legjobb barátnőimmel például teljesen ránk illik az alábbi felsorolás.
vous - 2015.08.15.
Ez már tényleg gondolatátvitel a legfelsőbb szinteken, teljes harmóniában vagytok
Amikor elég csak egymásra néznetek, és tudjátok, mit gondol a másik
El sem tudnád mondani, milyen volt az életed nélküle. Mert az nem is volt életnek nevezhető!
Pontosan tudjátok, hogy kell lenyugtatni egymást, ha valamelyikőtök dühös, vagy épp felvidítani, ha szomorúak vagytok
Évek után is pont ugyanúgy működik köztetek a kémia, mint a legelején
Soha (tényleg soha) nem érzitek kényelmetlennek a helyzeteteket, ha együtt vagytok
Úgy érzitek, pontosan ismeritek a másik életét. Még azokat a részeket is, amiket amúgy meg sem osztottatok egymással
Minden történetben, amit elmeséltek valakinek, valahol ők is benne vannak
Előfordul, hogy nem értetek egyet valamiben. De az igazán fontos dolgokban, amik tényleg számítanak, mindig egyetértetek
Olyan kötelék van köztetek, amit gyakran még ti magatok sem értetek igazán
Támogatjátok egymást, az álmaitokat. Még akkor is, ha tökre nem értitek őket
Kicsit olyan, mintha teljesen egy emberré és személyiséggé váltatok volna
Az egész testetek érzi, hogy ez több mint barátság, szerelem, kapcsolat. Nektek Ő a Nagy Ő
Na, lányok, hány pontban ismertetek magatokra és a kapcsolatotokra?
A kerti bútorok ma már nem csupán praktikus kiegészítők, hanem igazi stíluselemek is. Egy jól megválasztott ülőgarnitúra kényelmes pihenőhelyet biztosít, miközben eleganciát is visz a kertbe vagy a teraszra.