Egyéb kategória

Fakadjatok dalra velünk egy kis nyári záportól!

Hőségriadóval küzdünk már napok óta. Kevesebb ruha nem nagyon lehet rajtunk, mert az már csak strandra lenne alkalmas. Víz nélkül aligha indult el bárki bárhova, és csak néztük az eget, hogy valami kis esőfelhő-kezdeményt látunk-e, egészen mostanáig.
vous - 2015.08.13.
Fakadjatok dalra velünk egy kis nyári záportól!

Egyik pillanatban azt vettük észre, hogy nocsak, nem kell felvennünk a napszemüveget az irodában. Az ég beszürkült, majd egy óriási dörrenés biztosított arról, hogy itt eső lesz. A dörgések egyre hangosabban közeledtek, még egy villámot is láttam. Egy ilyen hőségriadókor ez a pár csepp eső is jóleső érzéssel töltött el, ezért hoztam is nektek néhány zenét, ami ezt a jókedvet megtartja egész napra.

Kezdjük egy klasszikussal, amit az is tud énekelni, aki soha nem hallotta a nótát.

Emlékeztek erre a pár évvel ezelőtti slágerre? Mindenki arra vágyott, hogy legyen egy társa, akivel rajzolgathat.

Jöjjön egy magyar klasszikus, mert Kovács Kati zenéje nélkül nem igazi a lista.

És ha már eső, nem maradhat el a Guns N’ Roses November Rain című dala sem. Igaz, nincs november, de ami késik, nem múlik.

És mivel az eső is eláll egyszer, sétáljatok újra a napfényben! Még tart a hőségriadó…

Ne aggódjatok, nem kell sokat várni a lehűlésre, hétvégére nagyobb esőzéseket ígérnek. A nyári ruhákat azért nem kell eldugni a szekrény mélyére, inkább csak örüljünk ennek a augusztus végi időjárásnak!

Címkék: #eső #tánc #zene
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.