Egyéb kategória

Így lélegezhettek könnyebben ebben a hőségben

A nyarak réme a száraz orr. Mert jó a meleg, jó a nyár, de mikor már fájó és fullasztó a levegővétel, akkor tudunk sírni egy kis enyhet adó esős nap után. Én legalábbis tudnék, mert krém, hideg víz, hűvös zsepi nélkül el sem indulok otthonról.
vous - 2015.08.13.
Így lélegezhettek könnyebben ebben a hőségben

A reggelek a legrosszabbak, mikor ásítok egyet, és az orrom húzódásával az édes álom utolsó morzsája is kiszáll belőlem, mert fáj. Arról nem beszélve, mikor napközben a levegő beszívásával olyan érzésem van, mintha tüzes karikát illesztenének az orrlyukamra. Télen ilyet csak szaunában érzek. Ráadásul hiába szívom a levegőt, olyan ez a meleg áramlat a tüdőmnek, mintha meleg vizet innék a hideg helyett. Persze, van azért néhány tippem a szenvedés ellen.

Hideg víz, vizes törölköző

A víz egyrészt azért, hogy igyatok, másrészt, ha nincs más kéznél, és kellően hideg, fölé hajolok, és onnan szippantok, így kissé enyhül a száraz érzet. A hideg vizes, fagyasztott kis törölköző is ezért jó. Az orrotok alá téve felfrissít, és az arcotokat áttörölve is sokat segít.

Krém

Szerezzetek be patikából orrba való krémet. Előfordulhat, hogy kiszárad az orrotok, így sérül a nyálkahártya, és sokkal kevésbé csúszik a levegő, mint kellene.

Illóolaj

Szaunában a tüzes karikák érzete elmúlt, ha cseppentettem a vízbe egy kis citrusos, borsmentás illóolajat. Ez a kettő ráadásul még élénkít is, így a kókadt meleg napokon érdemes egy szaunát megejtenetek, vagy gőzfürdőbe tenni az arcotokat.

Párásítsatok!

Használjatok párásítót a szobákban, a száraz levegő könnyen kikezdheti az orrotokat! Előzzétek meg a bajt, ne várjatok, míg kisebesedik!

Lélegezzetek!

Nem kell kétségbeesni. A levegő körülöttetek van, nem tűnik el, nem maradtok oxigén nélkül. Lassú és mély lélegzéssel tudjátok átérezni azt, hogy valóban mozog bennetek a levegő, még ha meleg is.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

Hogyan tegyünk a tavaszi fáradtság ellen?
Otthon
Hogyan tegyünk a tavaszi fáradtság ellen?
vous - 2025.04.16.
Nemrég beköszöntött a meteorológiai tavasz, ezzel együtt pedig a tavaszi fáradtság jeleit is egyre többen érzékelik magukon. A JYSK és a Magyar Alvás Szövetség közösen végzett piackutatásának adatai alapján a tavaszi fáradtság mellett az óraátállítás és a stressz is hatással van ilyenkor az alvásminőségre. Az áruházlánc képzett alvásszakértője osztja meg tippjeit a szezonális alvásproblémák csökkentésére.