Beindult a szeptemberi verkli, a gyereket iskolába kell indítani, a munkahelyeken egyik kihívás érkezik a másik után, pedig még pont az utolsó nyári napról, és újabb nyaralásról álmodoztok. Nem könnyű újra felvenni a ritmust, és a pihenés után a stressz úgy önthet el, hogy hirtelen nem is tudtok mit kezdeni vele.
Mindenkinek ismerős a szitu: késésben vagytok, nincs idő megvárni a liftet, ezért gyorsan felszaladtok a lépcsőn. Aztán mire felértek a harmadikra, majd kiköpitek a tüdőtöket, és még 5 perc múlva sem kaptok rendesen levegőt. Azt hittétek eddig, hogy ez a fizikumotok miatt van? Hát, úgy tűnik, mégsem!
A szorongás áthatja a 21. századi emberek hétköznapjait. Annyifelé szeretnénk megfelelni, bizonyítani, teljesíteni, hogy ez már szinte alap lett az életünkben. Szerencsére apró praktikákkal tehettek az ellen, hogy a szorongás teljesen elhatalmasodjon rajtatok. Például megfelelő légzéstechnikával jelentősen csökkenteni tudjátok a tüneteket.
Ha voltatok már valaha jógaórán, vagy szoktatok sportolni, akkor biztosan nem újdonság számotokra, hogy a légzés fontos szerepet játszik az edzés minőségének alakulásában. De mi van akkor, ha nem csak akkor figyelünk rá, amikor ennyire nyilvánvalóan muszáj? A helyes légzésnek sok pozitív hatása van!