Az internetes vásárlással kapcsolatban két tábor létezik: aki ellenzi, és aki odavan érte. Szívem szerint én egyikbe sem sorolnám magam, hanem inkább valahova a kettő közé. Ha megtetszik valami, akkor – nagy kételyek, fontolgatások és két hét gondolkodás után – megveszem, majd ezt újabb két hét körömrágás követi, amíg meg nem kaparintom, amit rendeltem. Talán ez is a legfőbb probléma vele, hogy nem lehetünk biztosak benne, megérkezik-e az áru vagy sem?!
Ami azt illeti, ez velem is előfordult már. Egy pénztárcát rendeltem, és már egy hónapja rohamoztam minden nap a postást, akinek kilométerekről le tudtam olvasni a szájáról: „Bocsi, Kitti, még mindig nem jött meg”, ami finoman szólva is lelombozott. Kénytelen voltam e-mailt küldeni az eladónak, majd hosszas variálás és néhány hónap elteltével végre megkaptam, bár így már nem örültem neki annyira. Most is az interneten nézelődtem, és elég érdekes termékeket találtam. Csak egy mondat keringett végig a fejemben: „Ugyan, ki az, aki képes ezért pénzt adni?”. Valahogy így festhettem:
De lássuk is, hogy miket találtam!
Képek Miley Cyrusról
Értem én, hogy mindenki pénzből él és mindenből pénzt akarnak csinálni, de azért nem egy olyan világban élünk, ahol ne lehetne letölteni egy képet Miley Cyrusról. Még be sem kell írnom a nevét a keresőbe, csak annyit, hogy „botrányos énekesnő” és máris kidobja. Nézzétek meg, tuti! És a legviccesebb, hogy van olyan, aki ezt megvette. Nem értem…
Vicces „levesek” a Humor Heroldoknak
Engem is a humor éltet, majdnem mindenben megtalálom a poént. DE! Ez a cucc még az én humorküszöbömet sem érte el. Mi is ez? Igazából konzervdobozok, amik levesek és egész sok „ízben” kaphatók. A rajtuk lévő felirat szerint van belőle csótányos, malacorros (?), oposszumos és halszemes is. Nem tudom, hogy nevetnétek-e, ha ilyen ebéddel várnának titeket otthon. Szerintem nem nagyon…
Voodoo-baba
Valljátok be, a ti fejetekben is megfordult már, hogy bárcsak az egyik ismerősötökből, akivel nem nagyon szimpatizáltok, készülne egy voodoo-baba és néha kicsit móresre tanítanátok. Amit találtam, az nemcsak egy sima voodoo-baba, hanem még az is rá van írva, hogy melyik részre szúrva hol okozhattok fájdalmat. Ez azért egy kicsit beteg dolog, sőt NAGYON.
Hamis fánk – még leírni is rossz
Mit csináltok, ha mondjuk kimentek a konyhába és megláttok egy fánkot a pulton? Megtorpantok, majd jön egy gondolat, ami azt sugallja, hogy meg kéne enni, ezután körbenéztek, hogy látja-e valaki, mit csináltok és máris hűlt helye van a fánknak. Igen, ez pontosan így szokott lenni. Kivéve, ha valaki felfújható fánkkal viccel meg titeket. Ne is gondoljunk bele, illúzióromboló…
Sokkoló öngyújtó
Bár ez nálam nem nagyon játszik, mivel nem dohányzom, de sok ismerősöm igen. A szerkezet egyszerűbben működik, mint az egyszeregy. Naivan azt hiszitek, hogy ha lenyomjátok az öngyújtót, akkor felcsap a láng, ezzel szemben csak annyit éreztek, hogy megráz. Húha… Oda ne rohanjak…
Szerintetek melyik a legcikisebb ezek közül?