Takács Nóra a Facebook-oldalán nosztalgiázni hívott titeket, és azt kérte, meséljetek a saját szalagavatós élményeitekről. Ezek közül válogattuk ki a kedvenceinket. Imádtuk a vicces, cuki és bakikkal tűzdelt sztorikat, de legjobban azokat a történeteket szerettük olvasni, amikben a párok egymásra találtak. 

Angolkeringő, első sor, középen… a második szám a végéhez közeledett, már csak pár ütem volt a beállásig. Én meg nagy magabiztosan kihagytam az utolsó átfordulást, és felvettem a végpozíciót. A tanári kar előttünk ült, mindenki, aki látta rajtam, vigyorgott, velünk együtt. A videót visszanézve: annyira nem vészes, akár direkt is lehetett volna. És most, ahogy ezt felidéztem, eszembe jutott, hogy a főpróbán egy guggolásból forogva felállás közben beleakadt a cipőm sarka az abroncsba, aminek majdnem esés lett a vége. Az „éles” előadásra már nyakig húztam az abroncsot, és nagyon óvatosan álltam fel… Szerencsére nem történt nagy baj, de biztosan örökre emlékezetes maradt a szalagavatós tánc.

2008. február 15.: Nemcsak a szalagavatónk napja, de a születésemé is, szóval nagy nap volt az életemben, és biztos, hogy soha nem felejtem el. Informatika tagozatos osztályba jártam, ami azt jelentette, hogy hatan voltunk lányok, meg vagy egy tucat fiú volt körülöttünk, szóval lehetett választani. Én hetekig két kedvenc osztálytárs között őrlődtem, de nagy nehezen végül meghoztam a döntést, amit nem bántam meg. A tánc maga jól sikerült, keringőztünk, de azt soha nem felejtem el, hogy a végén a párom letérdelt, és a combjára kellett ülnöm. Azt hittem, azért remeg a térde, mert a zsebében maradt a telefonja, ami épp rezeg. De nem, „csak” izgult. A videót a mai napig szívesen visszanézem, tényleg örök emlék, na és az a ruha… Nemcsak ezen élmények miatt örök emlék az a nap, hanem azért is, mert ezzel a fiúval mindig is jóban voltam, és ez így is maradt a gimi után, immár 11 éve. Azóta kicsit változtak a dolgok, és ez a táncpartner – akit nevezzünk nevén, Peti – 1,5 évvel ezelőtt felkért egy újabb keringőre, ami azóta is tart. Így lett az osztálytársból/táncpartnerből szerelem/társ/boldogság. Ugyan a fiú-lány barátságról szóló elméletem megdőlt, de nem bánom, és remélem, ez a tánc még nagyon sokáig fog tartani. És így utólag pláne örülök a táncpartnerválasztásomnak.

Nálunk is hasonló volt a felállás: kevés fiú, sok lány. A padtársam volt a legjobb barátom, és szerettem volna vele táncolni a keringőt, de a barátnőim megkértek, hogy „mondjak le róla”, mert nekem sok fiú barátom van, és táncoljon olyan lánnyal, aki nem tud/nehezen tudna külsős párt találni. Természetesen benne voltam, és elég nehezen, de egy nagyon kedves fiú barátom vállalta, hogy táncol velem. A fiúval (akiről lemondtam) érettségi után összejöttünk (7 éve), és 8 hónapja házasok vagyunk.

Nekem tavaly volt a szalagavatóm, több fiú is felkért az osztályból, amire nem is számítottam. Végül a legalacsonyabb fiú jött oda hozzám, és azt mondta: „Én egy nagyon csinos, alacsony lánnyal szeretnék táncolni, te vagy az egyetlen ebben a kategóriában az osztályból, vagy veled táncolok, vagy senkivel…” Természetesen őt választottam, mert ő volt a leglovagiasabb. Jó választás volt: a keringőnk úgy volt koreografálva, hogy egy párt a fiúk felemeltek egy falapon a fejük fölé. Se én, se a párom nem voltunk törtető típusok, de legalacsonyabb és legkönnyebb párosként ránk esett a koreográfus választása. Az összes lány engem irigyelt, a közönség állva tapsolt, hihetetlen élmény volt számomra.

Fiúosztály, egyetlen lánnyal – szerény személyem –, apácashow! Hatalmas show volt.