Egyéb kategória

A csilipaprika lehet a hosszú élet titka?

Ti szeretitek a csilipaprikát? Ha igen, akkor jó hírünk van: hosszabb ideig fogtok élni! A csípős ételek – egy új tanulmány szerint – ugyanis csökkenthetik a korai halál kockázatát.
vous - 2015.08.07.
A csilipaprika lehet a hosszú élet titka?

A tanulmány során Kínában közel félmillió embert kérdeztek meg arról, hogy milyen gyakran esznek fűszeres, csípős ételeket. A résztvevők 30–79 év között voltak, mikor elkezdték a kísérletet, a kutatók pedig 7 évig nyomon követték az életüket. Ennyi idő alatt körülbelül 20 000 ember halt meg közülük.

A kutatók arra jöttek rá, hogy akik egy héten legalább egyszer csípős ételt fogyasztottak, azok 10%-kal kisebb valószínűséggel haltak meg, mint akik kevesebb mint heti egy alkalommal ettek ilyen fogásokat.

Forrás:
mashable.com

Sőt, azok az emberek, akik egy héten minimum háromszor fogyasztottak csípős ételt, 14%-kal kisebb valószínűséggel haltak meg a vizsgálat során, szemben azokkal, akik kevesebbszer ettek, mint heti egy alkalom – állítja a mashable.com

Ugyanakkor a tanulmány csak megfigyelés volt, még túl korai lenne kijelenteni, hogy van ok-okozati összefüggés a csípős ételek fogyasztása és az alacsonyabb halálozási arányok között, viszont korábbi, állatokon végzett kutatásokból kiderül, hogy ezek az ételek csökkentik a gyulladást, javítják a zsír lebontását a szervezetben, és megváltoztathatják a baktériumok összetételét is.
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.