Veletek is megtörtént már, hogy egy tök ismeretlen pasi bejelölt titeket valamelyik közösségi oldalon vagy üzenetet kaptatok egy vadidegentől? Szerintem ne is válaszoljatok, így a jól bevált love story forgatókönyvének nem lesztek ugyan főszereplői, de nem is fogtok sírni a történet végén.

Korábban Iránban és Marokkóban is éltünk a családommal, így sokszor fordulnak hozzám olyan kérdéssel, hogy jaj, megkérte a kezem egy külföldi (arab) srác, akit még csak most ismertem meg, aki olyan más, olyan odaadó, mit tegyek. Erre én anyukaként akkor sem tudok másként válaszolni, mint, hogy nehogy belemenjetek egy ilyen kapcsolatba, még akkor is, ha láttam is már pozitív példákat a vegyes házasságokra. Mert mi van, ha nem működik? Ok, elváltok, de lemondanál már most a még meg sem született gyerekedről? Mert lehet, hogy nem lesz más választásod. inkább szalaszd el a lehetőséget, emlegesd a magad Hufnágel Pistijét, aki lehet, hogy életed szerelme lett volna.

Először résen is vannak a nők, érzik, tudják, hogy a nagy érdeklődés nem nekik, hanem a státuszuknak, az általuk nyújtott, Európában kezdődő, szebb jövő ideájának szól, így jószerint kikosarazzák a nagyon is ismeretlen érdeklődőt. De ez máris egy válasz, még ha barátságtalan is, mert ezzel már rá is haraptak a csalira. Ekkor jön a megunhatatlan téma: biztosan a sztereotípiák miatt ilyen elutasító velük az ember lánya. Erről lehet hosszasan eszmét cserélni, hetekig, talán hónapokig, mire a kis herceg már meg is szelídítette az ő rókáját, aki egyre kíváncsibb és egyre becserkészhetőbb, hiszen már közük lett egymáshoz a chatpartnerével.

De, hogy ne érezze magát erőszakos ostrom alatt a nő, udvarlója meg is hívja magához, szeretné megmutatni neki csodálatos országát. Az utat és a felmerülő költségeket a nő állja, legtöbbször még azt a jegygyűrűt is ő fizeti, amit azután vesznek, hogy a fiú már az első találkozásuk után megkéri a kezét. Mert nem tud nélküle élni. Persze majd a nő hazájában élnek, hogy neki ne kelljen elszakadnia a családjától, ahol jobbak a lehetőségek, a fiú pedig minden munkát elvállal, hogy mindenük meglegyen. És itt jön a nagy kérdés, mi legyen. Hagyd futni Hufnágel Pistit!

Sajnos sok olyan üggyel találkoztam korábbi munkám során, ahol a kétségbeesett anyuka próbálja visszakapni exétől az arab országba ilyen-olyan ürüggyel kicsalt gyermekét. Az események szinte mindig ugyanúgy követik egymást. A válás során a magyar bíróság kimondja ítéletében, hogy a gyermeket az édesanyánál helyezi el, az apának pedig természetesen biztosítja a láthatást.

Ilyenkor hiába fut végső kétségbeesésében az édesanya ügyvédhez, bíróhoz, minisztériumhoz, konzulhoz és tudja ég még kihez, mert ugyan a legtöbb arab ország aláírta azokat a nemzetközi szerződéseket (Hágai egyezmény), amely alapján a gyermekek életterét, felügyeletét nem lehet önkényesen megváltoztatni, a gyakorlatban mindez sokszor nem érvényesül. A muzulmán országokban nem igen szokás az európai nőtől született gyermeket egy bírósági  döntés miatt visszaküldeni az anyához, amikor az a kérdés, hogy a kicsi milyen normák között nevelkedjen, kivel éljen.

Állítólag van olyan üdülőhely, ahol szervezetten működik a nővadászat, a szállodában előre tudják, mikor érkezik olyan csoport, ahol szingli nők is vannak. A kor nem számít, hiszen a szerelem nem ismer határokat, ráadásul a nyaraláson mindenki annyira, de annyira laza. Ilyenkor mindent szabad. Még egy kis kaland is belefér, aztán az már a kitartó szerelmesen múlik, hogy sikerül-e meghódítania 10 nap alatt leendő feleségét. Segítségül ott az internet is, a legközelebbi találkozásnál pedig már jöhet is gyorsan az esküvő. Mert ez a sietség is mindig visszatérő elem. És az is, hogy a ceremóniára – vízum híján – a férj hazájában, és természetesen muszlim szokások szerint kerül sor. De, ha mégsem jut el a kapcsolat a menyegzőig, nem áll meg a világ, holnap már lehet is újra ismerkedni.