Manapság… nos, hát ma már simán felpattanok, ha úgy van. Inkább kimondom, visítok, párnát püfölök, PET-palackot dobálok (mégis jobb, mint a tányér), vagy szimplán csak megmondom a magamét, és kész. Nektek sem kellene másképpen tennetek.

Ugyanis az érzelmeitek egy nagy-nagy csőrendszerben keringenek, és pici csapocskával szabályozzátok azokat, hogy megengeditek-e, hogy kitörjenek, vagy bent maradnak, és szítják bennetek a feszültséget. Előfordulhat, hogy valami miatt nem engeditek meg, hogy a feszültséget keltő érzések kijöjjenek belőletek, mert az nem szép. Mert a dühös éneteket nem fogják szeretni, mert biztosan jogtalanul haragudtok, mert nem szabad. Ehelyett hallgattok, elfojtjátok a haragotokat, és ezt akár még észrevétlenül is megtehetitek, anélkül hogy tudnátok róla. Ez pedig rendkívül veszélyes.

Az elfojtott érzelmek ugyanis nagyon könnyen szorongáshoz vezethetnek, amiből kényszeres tünetek válhatnak, adott esetben akár pánikbetegségig is fajulhat a dolog. Egyes elméletek szerint pedig a lelki eredetű betegségek könnyedén átcsaphatnak fizikai fájdalomba, súlyosabb testi megbetegedésekbe. Meglepődnétek, milyen sokan küzdenek ezzel a hétköznapokban, és nem véletlenül kaptok a fejetekhez vagy a szívetekhez stresszes időszakban, mert a stressz igenis fájhat.

Az elfojtáshoz elég annyi, hogy a párotok szanaszét hagyja a zoknit, és ti nem szóltok érte, mert nincs hozzá jogotok, és mert úristen, összetörik rólatok a zen imidzs. Pedig érző emberek vagytok, akiket idegesítenek dolgok, akiknek igényeik vannak, véleményük van, és ezt ne fojtsátok el soha! Inkább nyissátok ki a szátokat, és csapkodjátok kicsit az ajtót, ennyit megér a lelki nyugalmatok.

Mert a szorongás nem jó, értem?!