Az A-vitamin, másik nevén retinol nemcsak hatékony szépségvitamin: szemünk egészségének őre is. Olyannyira, hogy hiánya esetén még a sírásunk sem ugyanolyan...
Egészen pontosan a B12-vitamin hiányáról lesz szó, aminek nagyon fontos szerepe van egészségünk szempontjából, és sajnos a hiányállapotot nem könnyű felismerni, hiszen eleinte alig észrevehetőek a tünetek. Mindenesetre ha az alábbiakat tapasztaljuk magunkon, érdemes elmennünk egy kivizsgálásra.
Bár nem beszélünk róla sokat, a kálium rendkívül fontos az emberi szervezet számára, pótlása ezért hangsúlyosan fontos. A szükséges mennyiségű ásványi anyag csökkenti a szívroham kockázatát, ráadásul segít a fáradtság legyőzésében és erősíti az izmainkat is.
A C- és D-vitaminokra évek óta az egészség zálogaként tekintünk és évi szinten több tízezreket is képesek vagyunk kiadni rá – egy legújabb kutatás szerint teljesen feleslegesen.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én kora tavasszal úgy érzem, hogy elkezdek élni. Az más kérdés, hogy nyáron újra lemerülök, de addig nagy a boldogság, talán azért is, mert a tavasz szülötte vagyok. De leginkább azért vagyok oda a tavaszért, mert ilyenkor kezdődik csak igazán a piaci szezon, megjelennek a legfrissebb, ropogós zöldségek, finomságok, amelyeket vétek ott hagyni a pulton.
A superfood kifejezést már biztosan hallottátok. Ezt a szót használják a tápanyagokban dús élelmiszerekre, amiről úgy tartják, hogy különösen kedvező hatást gyakorol az egészségre és a jó közérzetre. Ezek az élelmiszerek általában nem szűkölködnek a tápanyagokban, ásványi anyagokban, élelmi rostban, vitaminokban és antioxidánsokban. Most hoztam nektek öt superfood finomságot.
Emlékeztek még, hogy gyerekkorotokban nagyon kampányoltak a tej mellett a kalciumtartalma miatt? A szüleitek mindig azt mondták, ettől erős lesz a csontotok, később pedig megelőzi a csontritkulást. Nem kell elhinni mindent, úgyhogy lassan a tejes pohárral, oké?
A vitaminok amennyire is jót tehetnek a szervezettel, ugyanannyira bajt is okozhatnak neki, ha nem jól szeditek őket. Amennyiben előfordult már veletek, hogy rosszul lettetek, émelyegtetek egy-egy kapszula után, vegyétek sorra a következő okokat, és változtassatok a szokásaitokon!