A SunCity nem egy elcseszett musical – Látványos, pörgős, habkönnyű szórakozás
A SunCity című új popmusical a tizenéves korosztály számára meghatározó élmény lehet. Nekik ott a helyük a Pesti Magyar Színházban – és ha már elmennek, azt javasoljuk, vigyék magukkal a szüleiket, nagyobb tesóikat vagy a nagyit is. Ők sem fognak unatkozni. Honnan tudjuk? Ott voltunk a premieren, és megnéztük a darabot.
„A tiniknek sokkal több impulzus kell, de ez a musical be fogja húzni őket” – Pavletits Bélával, a SunCity szereplőjével beszélgettem
A lelkemre kötötték, hogy mindenképpen kérdezzek rá, mivel jött a Pesti Magyar Színházba, mert jó sportoló hírében áll. Hogy jó tanuló is volt, azt csak a beszélgetésünk alatt kérdezem meg. Pavletits Bélának a SunCity – a Holnap Tali!-musicalben csak kisebb szerep jut, de a Holnap Tali! sorozat oszlopos tagja a kezdetek kezdete óta. Ő Döme osztályfőnök úr – később igazgató –, akiért nem a sorozat legfiatalabb nézői, hanem inkább az anyukáik rajonganak. A musical egyik próbája után beszélgettem vele.
„Ez nem egy hagyományos musical, teljesen más világot teremt” – A SunCity két szereplőjével beszélgettem
Hetek óta folynak a SunCity musical próbái a Pesti Magyar Színházban, vészesen közeleg a premier dátuma: november 17. A musical szót talán le se kellett volna írnom, nehogy emiatt ne olvassa tovább a cikket az, aki a klasszikus musicaleket nem, a popzenét viszont szereti. A SunCity ugyanis műfajteremtő előadás, amely a kiskamaszokat és szüleiket, kamaszokat, de akár az érettségire készülőket is bevonzhatja. Egy hosszú próbanap végén beszélgettem két szereplővel: Kiss Anna Laurával és Kovács Gyopárral.
Vetkőzzünk, csak puncit ne! – Naptárlányok a Pesti Magyar Színházban
Mosolygok, nevetgélek, kicsit könnyezek, kacarászok, pityergek, hahotázok, bőgök, teli szájjal nevetek, pirosra tapsolom a tenyeremet, majd hazafele azt sem tudom, hova rejtsem a könnyeimet. Inkább csak szipogásba fojtom őket. A Naptárlányok igazi érzelmi hullámvasút, harminc fölött kötelező, huszonéveseknek erősen ajánlott. És mindenkit meg fog érinteni, akinek a családjában megjelent a rettegett kór, a rák. Vagyunk néhányan Magyarországon.
Amit nézőként sosem láthattok – ilyen egy színházi darab hátulról
Emlékeztek még, amikor először jártatok színházban? Ugye gyerekként ti is vakartátok a fejeteket, amikor arra gondoltatok, hogy kerül fel és tűnik el a színpadról a sok-sok díszlet, amíg szünet van? Hogyan öltöznek át a színészek egy pillanat alatt? Hol játszanak a zenészek? Nos, én leporoltam gyermeki kíváncsiságomat, és bementem a színfalak mögé, aztán ki is kukucskáltam onnan.
Nemhiába, 50 év az hosszú idő, pláne, ha egy olyan összeszokott csapatról beszélünk, mint amilyen a Nemzeti Stúdió gárdája. Voltaképpen a jubileumi születésnapi partin levetített kisfilmek még engem is meghatottak, pedig mindannyian jól tudjuk, nem vagyok szakmabeli. Nem is csodálkozom, miért érzékenyült el pár híres magyar színész és színésznő, amikor a jubileummal kapcsolatban kérdeztem őket.
Világéletemben csodáltam a nagy színészeket és színésznőket, akik a különböző karakterekben simán el tudják nekem magukat úgy adni, mintha mindig is abban a szerepben mozogtak volna. Remélem, nem vagyok egyedül, amikor teljes letaglózódással figyelem, hogyan ájulnak el vagy sírják el magukat a művészek a színpadon, szerintem fantasztikus ez a fajta tehetség! Ezekre és komolyabb témákra is eveztünk három színésztanonccal a Nemzeti Stúdió 50. jubileumi partiján.
