Nemhiába, 50 év az hosszú idő, pláne, ha egy olyan összeszokott csapatról beszélünk, mint amilyen a Nemzeti Stúdió gárdája. Voltaképpen a jubileumi születésnapi partin levetített kisfilmek még engem is meghatottak, pedig mindannyian jól tudjuk, nem vagyok szakmabeli. Nem is csodálkozom, miért érzékenyült el pár híres magyar színész és színésznő, amikor a jubileummal kapcsolatban kérdeztem őket.
Érdekes dolog nosztalgiázni, emlékeket újra felidézni, főleg, ha olyan nemes alkalomból tesszük ezt, mint a Nemzeti Stúdió jubileumi estje. Tátott szájjal figyeltem, ahogy idősebbek és fiatalabbak egyaránt akkora lelkesedéssel üdvözlik egymást, mint akik már 20 éve nem találkoztak. Éppen ezért egyszerűen nem állhattam meg, hogy a jelenlegi színésztanoncokkal ne váltsak pár szót, sőt, a már régről ismert színészekben gyülekező érzésekre is kíváncsi voltam. Így olyan híres magyar színészeket és színésznőket kérdeztem, akik egykor mind a társulat tagjai voltak.
Számomra a legtüneményesebb művésznő Ábrahám Edit volt, akit leginkább a Barátok közt tévés sorozatból ismerhetünk, ám aki követi a munkásságát, tudhatja, hogy számos színműben is szerepelt már. A jubileumra örömmel készült, hisz igaz, hogy 1 évet töltött el a társulatnál, mégis ez egy tartalmas időszak volt a számára. Sőt, ekkor tudatosult benne az is, hogy voltaképpen színésznő akar lenni, akármennyire nehéz is ez a pálya.
A legnehezebb szerepemet 1976-ban kaptam, amikor takarítónőt játszottam. Nehéz volt frissen végzettként három óráig ébren tartani a közönséget. Kemény munka volt, de meghatározta az egész pályámat is.
Megtanulta, mi az a szituáció, és hogy valójában mi is az a színpadi élet. A jövendőbeli színészeknek pedig azt tanácsolja, higgyenek magukban, hiszen ha bíznak abban, hogy úgy fog alakulni, ahogy akarják, akkor az úgy is fog történni.
Beleznay Endre volt az a művész, aki teljesen feldobta az estémet. Ilyesfajta közvetlenséggel nem sűrűn találkoztam még, így beszélgetésünk is nagyon jó hangulatban telt. Állítása szerint mostanában kicsit túldolgozta magát, hisz párhuzamosan 24 darabban szerepel, és így is mindig jönnek újabb felkérések. Tervei szerint a jövőben kicsit lelassít, és inkább a minőségre helyezi a hangsúlyt a mennyiség helyett.
Minden szerepben van valami nehéz. Nyilván az én személyemet leginkább a vígjátékokhoz kötik, így mára már az is kihívás, hogy ne legyek ugyanolyan, ne legyek unalmas a közönség számára.
A kiváló színész egyébként nagy meghatódottsággal tekint a Nemzeti Stúdió ünnepségére, hisz tudja, hogy egy nagy és időtálló dolog részese lehet.
Szente Vajk még be sem lépett, máris sorba álltunk a kérdéseinkkel hozzá. A Magyarország, szeretlek! műsorvezetője több kedvenc szerepet is magáénak tudhat, mégis a legutóbbi Shrek musicalt emelné ki. A jubileumi partit roppant szívmelengetőnek találta, hiszen mindig meglepő neki, hogy már ennyi év eltelt, és azt sem titkolja, hogy jó viszontlátnia a 2011-ben végzett osztályát.
Tanácsom a jövő nemzedékének az, hogy igaz, fontos a tehetség, de fektessenek nagy hangsúlyt a színészet megfelelő elsajátítására és persze az önmarketingre is.
Csonka András művész urat már a bejáratnál sikerült elcsípnem, persze nem én voltam az első kíváncsiskodó újságíró. A színészetéről és énekesi pályájáról ismert művész 2 évadon keresztül volt stúdiós, miközben rengeteg emberrel ismerkedett meg. Most ebből az ünnepi alkalomból adódóan ismét újra találkozhatott velük, amit csodálatos élményként élt meg.
Hihetetlen, hogy ennyi év után is minden maradt a régiben, nem változott semmi. Amikor új szerepre készülök, folyton abba akarom hagyni, de ebben is sok segítséget kaptam a stúdiótól.
Hogy mit javasol a jelenlegi színi tanoncoknak?
Színvonalas tanárokat kívánok, és azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy akarjanak tanulni, és hogy mindig érezzék a szerepek mögöttes tartalmát.
Jakupcsek Gabriella ismert újságíró, műsorvezető és színésznő szerint viszont a legnagyobb hangsúly a mestereken van. Lényeges, hogy a mostani közéleti emberek legyenek azok, akik kinevelik a mostani nemzedéket. Az eseményről pedig így nyilatkozott:
Az 50 év hallatán az ember elkezdi felértékelni a megélt pillanatokat, sztorikat és jó barátokat, akikkel itt, a társulatban ismerkedhettünk meg.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
