Egyéb kategória

Egy magyar anyuka valóra váltotta kislánya álmát: átváltozós Belle-ruhát varrt

A Varrómamik Facebook-csoport maga a WOW-faktor. Anyukák osztják meg hihetetlen kreációjukat, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket. Itt találtuk meg Andrea csodáját, aki elkészítette kislányának Belle ruháját, de nem akárhogyan. Míg a kislány forog, a ruha átváltozik!

vous - 2017.05.30.
Egy magyar anyuka valóra váltotta kislánya álmát: átváltozós Belle-ruhát varrt

Andrea kislánya, Mira szeptember óta jár a Petőfi Musical Stúdióba. Az év végi bemutatójuk része volt A szépség és a szörnyeteg című mese egyik dala, ehhez készítette Andrea a Belle-ruhát, ami maga a varázslat. Az édesanya nagyon büszke kislányára, mert ahogy mondja, egy ilyen pici kislánynak a balett is elég lett volna, de ő szeretett volna stúdiós munkát is csinálni.

jelemz

SÁRGA-VILLA-MOS: a legötletesebb jelmez, amit valaha láttunk

Addig oké, hogy a gyerkőc kitalálja, hogy mi szeretne lenni, de azt megvalósítani nem mindig egyszerű. Úgy véljük, rábukkantunk az egyik legkreatívabb jelmezre, illetve anyukára!

„A 15 éves gyermekem tavaly ballagott az általános iskolából, és az ő osztályfőnöke (Bősze Sándorné, Csilla néni) a Petőfi Musical Stúdió egyik vezetője. Ennek kapcsán már korábban is megnéztünk több fellépést, mely a stúdió előadásában zajlott. Mira ekkor kapott kedvet, hogy szerepeljen a gyerekek között” – meséli az ötgyermekes édesanya. 

Forrás:
Langermann Andrea

A ruha

„Két egyforma szoknyát (kék, sárga) varrtam össze, majd a kékre rávarrtam a köténykét. A felső: egy blúz szabásminta, ami két színből készült. A derék részén egy erős gumi van, ami tépőzárral kapcsolódik a felsőhöz.

Ezt húzza meg a kislányom és bomlik le alóla a sárga szoknyarész.

Objektum doboz

A felöltözés

Először a sárga szoknya van kívül a sárga felsővel. Erre ráveszi a „kabátkát”, azaz a kék felsőt, amit jól rögzítünk a pocijánál a tépőzárral. Óvatosan felhajtjuk a szoknyát és alulról beszorítjuk az anyagot a derékon lévő erős gumi alá. Eligazgatjuk a szoknyát és már kész is.

Néhány forgás közben óvatosan kioldja a gyerkőc a tépőzárat, és a ruha leomlik a derékpánt alól. A kabátrészt oldalra dobja, és kész a varázslat.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.