Sokan éljük az életünket kötelességek és elvárások béklyójában, már el is felejtettük azt, milyen a jelenben lenni, elégedettséget, boldogságot érezni. Napról napra a mókuskereket tapossuk, állandó stresszben, hiányérzetben, szomorúságban fürdőzve. Félünk mindentől és mindenkitől, de közben rendületlenül keressük a boldogságot, és egyre inkább meggyőződésünkké válik, hogy az vagy nem létezik, vagy csak nekünk nem jár. Ismerős ez a borús gondolatmenet? Ha igen, eddig és ne tovább!
Imádok egyedül élni, és inkább maradok szingli, mint hogy valakit beengedjek a biztonságot adó fészkembe. Nem szeretném, ha bárki ott lenne velem, amikor a nyugodt pillanataimat szeretném élvezni. Nem szeretek alkalmazkodni, és nem is tervezek, a jövőben sem.
Mindig is duci lány voltam, akit szekáltak a testsúlya miatt. Sokáig szenvedtem a megaláztatástól, a fogyókúráktól, de az idő elteltével sikerült elfogadni és megszeretni önmagam. A világ viszont ezzel nehezen bírkózik meg.
Sokszor elgondolkodom, hogy milyen lenne a világ, ha már nem lennék. Vajon sikerült nyomot hagynom a földön, érezni lehet, ha elhagynám? Vagy csak reménykedem benne, miközben a világ ugyan ilyen lenne akkor is, ha meg sem születtem volna.
Egy boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban mind a két fél érzelmileg érett, így tudnak csak igazán harmóniában élni a másikkal.
Nincs hibátlan ember. Nincs olyan, hogy valaki csak jó tulajdonságokkal születik, de persze a legtöbben próbáljuk inkább azokat előtérbe helyezni.
Azt gondolom kevés az az ember, aki valamilyen úton módon ne szenvedne megfelelési kényszertől… Alapvetően a probléma onnan gyökerezik, hogy nem érezzük magunkat elég jónak, elég szerethetőnek. Na, de vajon miért van ez így? – írja anonim olvasónk, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban az ő cikkét olvashatjátok.
Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja nevéhez kötődik az Ödipusz-komplexus, az a jelenség, amikor a 4–5 éves kisfiú az édesanyjába „szeret bele”, és az apjával próbál versengeni anyja szerelméért. Ennek lányokra vonatkoztatott megfelelője az Elektra-komplexus, ami ennek pont a fordítottja: azaz a leánygyermek szeret bele az apjába, és próbál érte az anyjával versengeni.