Azt gondolom kevés az az ember, aki valamilyen úton módon ne szenvedne megfelelési kényszertől… Alapvetően a probléma onnan gyökerezik, hogy nem érezzük magunkat elég jónak, elég szerethetőnek. Na, de vajon miért van ez így? – írja anonim olvasónk, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban az ő cikkét olvashatjátok.
Nagyon sok évre visszamenően hozunk mindenféle mintákat, hitrendszereket. Átvett vagy vállalt sorsokat, életeket. A mai ismeretek szerint, már rengeteg olyan módszer létezik, amivel a múltból fel tudjuk tárni ezeknek az eredetét. A kérdés viszont az, hogy érdemes-e? Sokszor azt hisszük, persze jogosan, hogy ha megismerjük a múltunk részeit, hatalmas felismerésekre teszünk szert, és akkor fel is tehetjük a kezünket, hogy akkor ezzel meg is volnánk!
Egy valamit viszont elfelejtünk: attól, hogy valamire rájövünk még nem jelenti azt, hogy fel vagyunk mentve az alól, hogy bármit is tennünk kéne érte.
Itt a hiba általában, mert keresünk a múltban, ráfogjuk az ősökre, az előző életekre, és végül egyszer csak azt vesszük észre, hogy az élet újra és újra ugyanazokat a megoldandó feladatokat dobja elénk, és állunk bután és kérdőn, hogy miért történik ez velünk? Az ok nagyon egyszerű. Mert nem a jelenben vagyunk! Nem vagyunk elég tudatosak az érzéseinkkel, a gondolatainkkal kapcsolatban.
A minap nagyon feszültnek éreztem magam, semmi sem volt jó, mindenért morogtam. Amikor már végképp elegem volt magamból, feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a bajom? Nem is kellett sok… már jött is a válasz.
Szeretethiányom van. Figyelemre vágyom.
Azt gondoljuk, hogy másoktól várjuk ezt, ilyenkor őrült figyelemfelkeltésbe kezdünk, produkálunk fizikai tüneteket, vagy egyszerűen a csípős megjegyzéseinkkel bántunk meg másokat, mindezt azért, hogy észrevegyék, mennyire nagyon vágyunk a figyelemre és a szeretetre. Na, hát ez az az örök körforgás, amit évezredek, előző életek és Isten tudja még honnan hozunk.
Egy dolgot felejtettünk el már sokan gyermekkorban. Méghozzá azt, hogy valójában mi magunk vagyunk a fény és a szeretet, és semmilyen szükségünk nincs arra, hogy mások szeretetétől függjünk. Ez lenne a legfontosabb, amit a gyermekeinknek már pici koruktól meg kellene tanítanunk. Ha önmagadat szereted, akkor soha többé nem lesz szükséged visszajelzésre, nem fogsz félni mások véleményétől, soha többé nem akarsz majd megfelelni másoknak. Ez a kulcsa az egész létezésnek. A szeretet. Az önmagunk szeretete.
Ezek a gondolatok egy számomra nagyon fontos ember, a segítőm tanításai. Ezeket tőle tanultam.
Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!
Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n! A részleteket ITT olvashatod el!
