Találkoztatok már a szexuális anorexia fogalmával? Az elsőre talán furcsa elnevezés egy nagyon komoly betegséget takar. Az ebben szenvedők sok esetben nem beszélnek betegségükről, vagy maguk sem tudják, hogy ebben szenvednek.
Ez abszurd! Hiszen nem vagyunk egyformák. Hogy is lehetnénk? Nem mindenkinek adatik meg a nagy és kerek hátsó.
Napjainkban az intimitás és a testiség már egyre kevésbé tabutémák, ennek pedig határozottan megvannak az előnyei – míg régebben sokszor csak kerülgették a forró kását az emberek, addig most igazán ki tudja ismerni a potenciális partnerét az ember, annak minden igényével együtt. Ez a fajta nyitottság azonban hátrányokkal jár, hiszen mindenki kíváncsi a másik múltjára, ezt azonban én már tabutémának nyilvánítottam – és lehet, hogy ezt neked sem ártana megfontolnod.
Nehéz dolog nőnek lenni, ez nem kérdés. Egészséges önértékeléssel és elfogadással nézni magunkra még nehezebb. Na, meg persze ruhát választani, az aztán tényleg nehéz, főleg, ha egy nem túl érzékeny eladó becsmérlően beszél velünk.
Nem kell minden nőnek amazonnak lenni. Nem kell mindig tudni a tutit, de azt legalább úton-útfélen hangoztatni. Akkor is lehettek magabiztos nők a párkapcsolatban, ha amúgy kedvesek vagytok, szerettek a konyhában állni, mindenkihez van egy jó szavatok. A párotoknak azonban nem kell alámenni. Íme, 8 mondat, amit egy magabiztos nő sosem mond a párjának.
Az önbizalomhiány sok embert érint, ám mégsem beszélünk róla. Pedig szükség lenne rá, ugyanis lassanként pusztítja el a boldogságot bennetek. Hiszen gondoljatok csak bele, mi lenne, ha egy reggel arra ébrednétek, hogy az emberek úgy látnak, ahogy ti saját magatokat? Hogyha a fejetekben lévő szörnyek életre kelnének, és kívülről is látszanánk a lelketeken ejtett sebek?
Mennyivel egyszerűbb volt az élet gyerekként, amikor max azon aggódtunk, hogy már megint házit kell írni! Akkor még minden felnőttes probléma olyan távoli volt, sőt, biztosak voltunk benne, hogy nálunk úgyis minden tökéletesen fog alakulni. Aztán beléptünk a 20-as éveinkbe, és hirtelen ránk zúdult egy csomó dolog, ami miatt aggódni kezdtünk. Ti magatokra ismertek ezekben?
Az utóbbi időben egyre többen harcolnak azért, hogy ne akarjunk megfelelni a lehetetlen elvárásoknak, hogy eltűnjön a testképzavar, és a nők végre képesek legyenek felvenni egy bikinit a strandon anélkül, hogy legszívesebben elbújnának valahová. A #BellyJelly a legújabb ilyen pozitív trend, ami segít növelni az önbizalmat.