Ti mennyit szoktatok adományozni? Előfordul, hogy utaltok 1-2000 forintot valamilyen szervezetnek, visztek pokrócokat, régi törölközőket a kutyamenhelyeknek? Amikor vásároltok, figyeltek arra, hogy az adott cég támogat-e valamilyen intézményt, szervezetet? Ma már számtalan olyan márka van, amelyik erre is nagy hangsúlyt fektet. A mi vásárlásainkat pedig erősen befolyásolhatja, ha ennek az információnak a birtokában vagyunk.
Egy világszerte ismert márka logóváltását, óriási előkészület és tervezési folyamat előzi meg. Biztosan így voltak ezzel a Zaránal is, de sajnos a végeredményen ez nem látszik.– feltéve, ha tényleg logóváltás történt.
Szerintem sokunk életében eljön az a pont, amikor eldöntjük: megengedünk magunknak egy drágább ruhát, cipőt vagy kiegészítőt – mert megérdemeljük. Ilyenkor akár hónapokig is képesek vagyunk spórolni az adott dologra. Abban reménykedünk, hogy a ruhatárunk örök darabja lesz. Én is így voltam vele, amikor megvettem Álmaim Cipőjét. Egy évvel és nagyjából húsz viselettel később azonban szomorúan tapasztaltam, hogy az ára ellenére, a cipő felsőrészét borító réteg egyszerűen úgy gondolta, nem szeretne tovább a cipőm és az életem része lenni.
2017 júniusában jelentette be Tóth András és Godena-Juhász Attila, a USE unused tervezői, hogy megszüntetik márkájukat. Akkor ezt a drasztikusan megváltozott divatpiaci környezettel indokolták. Most pedig új márkát indítanak... Kínában!
A kaszanova, a bakelit, a röntgen, a kardigán, a zserbó vagy a pepita olyan köznevek, amelyek tulajdonnevekből származnak. A legtöbb eredete izgalmas mendemondaként, történetként maradt fent. Most három olyan nőt mutatok be (röviden!), akiknek a nevét – kis túlzással – nap mint nap emlegetjük.
Egyre több Facebook-csoportba kapok meghívást, ami a külföldi „webshopok egynapos boltjait” összesíti. Mit jelent ez? Léteznek olyan AliExpress- és eBay-linkek, amik pusztán egy napig élnek, mivel a portéka hamisítvány, replika – természetesen az eredeti ár töredékéért. Megvegyük?
Emlékeztek még tinikorotok meghatározó divatmárkáira? Ó, mi nagyon is emlékszünk, ezért összedugtuk a fejünket, és elhoztuk nektek a régi kedvenc márkáinkat, amelyek közül sok még ma is létezik, és előszeretettel hordjuk őket.
A mémek már régóta meghódították az internet világát, most pedig kijelenthetjük, hogy ez új szintre emelkedett, köszönhetően a Gucci-mémeknek. A HIVATALOS Gucci-mémeknek.