Kínos, nem kínos, majdnem minden nőt érint a hüvelygomba problémája, mégis mélyen hallgatunk, ha szóba kerül a téma. Különböző felmérések szerint azonban legalább egyszer átesünk rajta, és kevesen ismerjük fel azonnal a tüneteket. De ha ez meg is történt, nyuszik vagyunk orvoshoz fordulni vele. Lehet, nem is kell minden esetben…
A nyárral belegyalogolunk a kirándulások és túrák legkedveltebb évszakába, és ezzel együtt – szó szerint – nyakunkba kapunk egy jelentős problémát. Sötét színű, 8 lábú állatka, mely 1-4 milliméter nagyságú. Ugye, már tudjátok, mire gondolok? Kezdődik a kullancsszezon!
Erről egyáltalán nem szeretünk beszélni szülőként, még úgy sem, hogy boldog-boldogtalannal kitárgyaljuk a pelenka tartalmát, vagy a dackorszak nehézségeit. De az élősködők, az már más tészta, azt igazán szégyelljük, akkor is, ha nem tehetünk róla.
Az ember csak lehűti magát, és csobban egyet a gyönyörű kék vízben, aztán másnap már elkeseredve harcol a strandon összeszedett ötféle kórokozóval. Pedig lehet ez másképp is!
Minden idők talán legdurvább élelmiszerbotrányától hangos az egész világ: március óta többszáz betegséget és immár az ötödik halálesetet okozza az arizonai farmról származó, E. colival fertőzött saláta.
Utálunk betegek lenni, mert az egész kész kínszenvedés, ráadásul van, hogy heteken át folyik az orrunk. Néha pedig alig telik el két nap, és már vissza is esünk. Ilyenkor érdemes másoktól is távol maradni, nehogy megfertőzzétek őket (ők pedig később vissza ne adják nektek). De vajon meddig kell „karanténban” maradni?
Talán senkit nem ér annyi támadás élete során, mint a macskás embereket – ők azok, akikről feltételezzük, hogy magányosan, hetven macska társaságában fognak meghalni, ráadásul az agyukat is kimosta egy bizonyos macskaürülékből származó vegyület, ezért mind bolondok. De vajon tényleg igaz ez a feltételezés, vagy csak egy újabb macska-lejáratókampányról van szó?
A lazac egy igen közkedvelt étel, bár igaz, hogy az ára nem a legbarátibb. Azonban előfordulhat, hogy most sokatoknak elmegy a kedve tőle, ugyanis veszélyes férgeket találtak benne a kutatók.