Intim

Drága nők, ti tartjátok életben a szenvedélyt, ti tápláljátok a szexuális tüzet

Sokan állítják, és ezzel a szexuálpszichológusok egy része is egyetért, hogy a szenvedély életben tartásáért a nő tehet többet.
vous - 2015.06.23.
Drága nők, ti tartjátok életben a szenvedélyt, ti tápláljátok a szexuális tüzet

Ez nem azt jelenti, hogy ti viselitek a szexuális tűz lobogásáért a teljes felelősséget, de azt mindenképp, hogy egy nő eszköztára gazdagabb, és talán könnyebben és finomabban fogalmazza meg az elvárásait is, mint a párja.

Sértettség helyett

Persze csak akkor, ha nem sértődtök meg zsigerből már a folyamat elején. Ha nem érzitek úgy, hogy a női önbecsülésetek sérül súlyosan, és ha képesek vagytok humorral, megértéssel és szeretettel fordulni akkor is a párotok felé, ha sokadszor élitek át az elutasítás élményét. Ha nem fordítotok hátat passzív párotoknak dacosan, hanem gondolkodtok – kettőtök helyett is.

Teljesen felesleges azon lamentálni, hogy akkor most kinek fontos igazán a kapcsolat, mert az erotika lehet jelzésértékű ugyan egy kapcsolatban, de nem hiteles fokmérője az elköteleződésnek. Inkább tekintsetek rá játékként, és tegyétek meg azokat a lépéseket, amivel újra játékba tudjátok csalogatni elkényelmesedő párotokat.

Az első és nagyon fontos lépés annak tudatosítása, hogy egy olyan úton jártok, ami finoman szólva is egy szexuális sivatagba vezet és ez nem tetszik nektek.

A második lépés annak felmérése, hogy mennyire fontos számotokra a kapcsolat. Ha nagyon, ha továbbra is a párotokkal képzelitek el a jövőt, akkor egyszerűen semmi sem lehet ciki vagy túlzás, amivel tesztelitek, mivel lehet újra intimitást és gyönyört teremteni kettőtök közé. A ti döntésetek ezek kiválasztása. Ha azonban nem csak a szexszel van baj, ha az erotika laposodása már a kapcsolat végét jelenti, akkor kár erőlködni. 

Van határa az általatok befektetett energiának is, nem akarhatjátok csak ti azt a tüzet – de erre rá fogtok érezni. Illetve okos (vádaskodás és számonkérés nélküli) kommunikációval ezt tisztázni is lehet. Ahogy azt is, mi az oka a langyosodásnak: a körülmények, a stressz, a túl sok munka, az eltérő életritmus? A valódi ok felismerése legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen módszerekkel csalogatod vissza az erotikát a hálószobába.

Trükkök, tippek, praktikák

Millió cikk született ebben a témakörben (sok-sok párkapcsolat szenved hasonló tünetektől), de általános, éppen a ti kapcsolatotokra ráhúzható megoldás nincs. Azt kell megtalálni, ami a leginkább beépíthető. Hiába jön az elcsépelt tanács, hogy húzz szexi fehérneműt, vörös parókát és a csípődet riszálva várd az előszobaajtóban a párodat, ha számodra ez a megoldás idegen (nevetségesnek érzed vagy zavarba jössz tőle), esetleg egy sor ok miatt kivitelezhetetlen. Például az anyósod váratlan felbukkanása veszélyt jelent, vagy kicsik a gyerekek, és nem tudtok gyerekmentes övezetet kialakítani.

Szóval nincs előre gyártott, szexet fellobbantó gyufa, és ami beválik az egyik párnál, az hatástalan egy másiknál. Az azonban biztos, hogy az együtt, egymásra fordított idő, a valódi figyelem (akár szemkontaktussal), az apró, de el nem tűnő gesztusok, az ápolt külső (ha nem csak a külvilágnak öltözöl, vetkőzöl), a kapcsolatba visszacsempészett érintések vagy egy váratlan kacsintás, bizsergető csodát tehetnek.

Ajánlott cikkek