
A CBD-vel még csak most ismerkedők kevés információval rendelkeznek a kannabiszolajról, azzal sincsenek tisztában, mi mindenre lehet jó, illetve talán azzal sem, hogy a CBD legálisan forgalmazható. A bizonytalanságokat tovább bonyolíthatja a több típusú kannabidioltartalmú készítmény megjelenése, hiszen így még nehezebb eligazodni az egyes termékek között. Cikkünk ebben kíván segíteni, tartson velünk!
A CBD vagy kannabidiol a kenderből kivont természetes vegyület, amelynek az emberi szervezetre gyakorolt hatásai felkeltették a kutatók figyelmét. Ma már a világ számos országában legálisan árusíthatók a CBD készítmények, az olajok és a CBD kapszulák, a Hemp Health webáruház kínálatában is találkozhat velük.
A kendert a köznyelv a marihuánával, a fűvel azonosítja, kábítószerként tartja számon, pedig a CBD készítmények alapjául szolgáló növény pszichoaktív THC-tartalma minimális, illetve fő összetevőjének, a CBD-nek nincs tudatmódosító hatása. Lehetséges jótékony hatásairól annál inkább találni tapasztalatokat, illetve számos kutatás vizsgálja jelenleg is ezeket. Több területen is kutatják, jelenleg a fájdalomcsillapító, a gyulladáscsökkentő, a szorongásoldó, a depressziócsökkentő, valamint az alvásminőség-javító hatásai állnak a vizsgálatok középpontjában.
Annak ellenére, hogy nem gyógyszer, így egyelőre nincsenek bizonyítékok az eredményeit illetően, sokan használják világszerte különböző problémáik terápiájában.
A klasszikus teljes és széles spektrumú CBD olajok mellett találhat ma már ugyanolyan hatásokkal bíró kapszulákat is, illetve egyéb készítmények, például kozmetikumok is tartalmazhatnak kannabidiolt.
A kender virágzatából kíméletes eljárásokkal kivont fontos hatóanyagokat, a CBD-t és más fitokannabinoidokat, mint például a legismertebb THC-t, valamint a terpéneket és a flavonoidokat egy hordozóolajjal, leggyakrabban MCT olajjal vegyítik, így alkotják meg a CBD olajat. A vivőolaj javítja a CBD felszívódását és biohasznosulását, valamint önmagában is jótékony hatású az egészségre.
A CBD olaj jellegzetes ízű, amit sokan nem kedvelnek, ezért a gyártók megalkották számukra a hatékony felszívódású CBD kapszulákat.
A hivatalos forgalmazóknál kapható CBD készítmények THC-tartalma minimális, ugyanis az Európai Unió legfeljebb 0,2%-ban határozza meg a megengedett mennyiséget. És bár a teljes spektrumú olajok a kender valamennyi összetevőjét, így THC-t is tartalmaznak, olyan minimális mértékben, hogy adagolása semmilyen káros hatással nem jár. Azoknak, akik így is idegenkednek tőle, a THC-mentes széles spektrumú CBD olajok ajánlottak.