Lélek

Hogyan segítheted át gyermekedet a tanárváltás nehézségein?

A középiskolába kerülés, legyen szó gimnáziumról vagy szakközépiskoláról, nagy váltás a gyermek életében. Ez még akkor is így van, ha iskolát nem vált, hiszen nagy valószínűséggel teljesen más tanárok fogják tanítani, és más osztály lesz körülötte.
vous - 2022.10.21.
Hogyan segítheted át gyermekedet a tanárváltás nehézségein?

A beilleszkedés örömei és nehézségei mellett a tananyaggal való felzárkózás is kihívás lesz számára, hiszen minden tanár a maga tantárgyát fogja elsősorban fontosnak tartani és számonkérni. A matematika 9. osztályban például kifejezetten nagy váltás nemcsak a tananyag minőségében, de a tempójában is.

Ha szeretnénk segíteni gyermekünknek abban, hogy minden szinten jól jönnön ki ebből a nagy váltásból, érdemes néhány dologra odafigyelni szülőként.

Mi okozhatja a nehézségeket?

A gyermekünk jegyeiből és azok csökkenő tendenciájából azonnal látjuk, ha valami oknál fogva az egyik tantárgy nehézséget okoz neki. Sok oka lehet annak, hogy rossz jegyeket szerez a kamasz gyermekünk.

Lehet egyszerűen az, hogy minden inkább érdekli, mint a tanulás: a belső világa átalakulóban. Talán szerelmes, talán a barátaival van konfliktusa, vagy épp keresi a saját, a családjáétól eltérő identitását – az érzelmi élete mindenképpen viharos változásokon megy keresztül. Ebben az esetben – figyelmes szülőként érzékelni fogjuk, mikor kell – ha nem is mindig könnyű, de érdemes – tényleg békén hagyni a gyermekünket. És persze érzelmileg karnyújtásnyira maradni.

Az is oka lehet a tanulmányok hanyatlásának, hogy nehezebben illeszkedik be az új osztályba, vagy egy-egy tanárával nem találja meg a közös hangot. A mostani tantervek, a folyamatos változások, a tanárok leterheltsége és a tankönyvek korszerűtlensége nem könnyíti meg a helyzetet sem a diákok, sem a tanárok számára.

Természetesen az is oka lehet a gyengébb jegyeknek, hogy középiskolára már sokakban kialakul az az érzés, hogy “nekem ez vagy az a tantárgy nem megy!” A matematika például kifejezetten mumus tud lenni sok gyermeknek. Ennek nem képességbeli okai vannak a gyerekek többségénél, hanem az, hogy nem kerültek a helyükre általánosban azok az ismeretek, amiket ott meg kellett volna szerezni és begyakorolni. Pedig sokszoros tapasztalat van arra, hogy ezeknek a pótlásával az addig “gyenge matekos”-nak titulált gyermek 5-ösöket kezd hozni matekból. Elkezd szárnyalni a tananyaggal, és – ad absurdum – még élvezni is fogja a matematikát.

Mit tegyünk, ha nehéz az új tanárral megtalálni a közös hangot? 

Előfordulhat, hogy a tanár szigorú, vagy a tankönyv és a tanmenet szorításában vergődik, azt gondolja, hogy az általános iskolában mindent megtanultak – és persze az is lehet, hogy a gyermekünkkel nehezen találja meg a közös hangot. Kamasz gyermekeket a matematika szépségeinek megértésére motiválni valóban nagy kihívás. Ha emberileg nem jönnek ki, megtehetjük, hogy beszélünk a tanárral szülőként. Ez vagy működik, vagy nem.

Az viszont mindenképpen megoldás lehet, ha a gyermekünknek segítünk, hogy legalább ami az elvárás, azt tudja teljesíteni. Ha segítünk neki felzárkózni a tananyagban, akár szaksegítséggel. Ez nem telik olyan sok időbe, mint gondolnánk, mert a gyermekünk 14-15 éves fejjel jóval könnyebben megérti és átlátja azokat az alapokat, amelyeket 8-12 éves korában nehezen vagy egyáltalán nem sikerült elsajátítani.

Miért érdemes felzárkózni?

Gyermekünknek mindenképpen kínszenvedés úgy végigevickélni négy-öt évet egy tantárgyból, hogy minden egyes új tananyagnál pillanatok alatt lemarad, minden dolgozatnál izgulnia kell, netalán minden egyes matekóra előtt már görcsbe rándul a gyomra. Akkor már jóval egyszerűbb és hasznosabb, ha az elején megtaláljuk a gócpontot, ahol elakadt, újra-alapozunk, és kigyakoroltatjuk vele. Így a kamaszéveinek egy tetemes része nem arra fog elmenni, hogy a matek miatt gyötrődjön, vagy éjszakákig görnyedjen eredménytelenül a házi feladatok felett.

Ráadásul a matematika, mivel érettségi tárgy, meghatározhatja a gyermekünk továbbtanulását. Szomorú, amikor valaki amiatt kell elvessen egy karriert, mert nem jók a matekjegyei. Ezt lehet megelőzni még a kezdet kezdetén, kilencedik osztályban.

Forrás: Canva

Hogyan lehet felzárkózni?

A felzárkózáshoz az első a szándék, motiváció, de legalábbis elhatározás a gyermek részéről, a szülő részéről pedig az aktív bizalom: menni fog ez neki. Ha ezek nincsenek meg, talán hiába minden erőfeszítés.

A második, hogy felmérjük, hol akadt el a gyermek. Ehhez jól jön egy szakember segítsége, aki tudja, hogy a matematika hatalmas és komplex épületében melyik emelet (esetleg az alapozás) hiányzik. Hiszen ha nem megy a szorzótábla, ha nincs fogalma a negatív számokról, ha a törteket hosszas gondolkodással tudja csak közös nevezőre hozni, akkor hiába minden figyelem az órákon, nem fog menni sem a másodfokú egyenlet, sem a százalékszámítás, a valószínűségszámításról nem is beszélve. Először az alapokat kell rendbe tenni. Mikor pedig megvan az “aha-élmény”, akkor jöhet a gyakorlás, hogy mindez készségszinten tudjon működni.

A gyakorlás olyan feladatokból álljon, ami még épp kihívás a gyermekünk számára, de meg tudja oldani, ezáltal sikerélményhez juthat. A sikerélménynek pedig van még egy nagyon fontos hozadéka: önbizalmat és magabiztosságot szül. Így a kitartó gyakorlás abban is segít, hogy a gyermekünk ne csak most, hanem később is, amikor nehézségei akadnak, feladás helyett meg tudja ugorni az akadályokat.

Hogyan tanul meg tanulni a gyermekünk?

Leginkább úgy, ha rendszeressé válik a megfelelő feltételek melletti koncentráció, amelyet a pihenés követ majd.

Szülőként a környezeti feltételeket meg tudjuk adni, hiszen kamasz gyermekünk erre aligha figyel még oda. Aludjon eleget a fiunk-lányunk. Mozogjon is a nap folyamán, ne csak az asztal vagy a gép előtt üljön folyamatosan. Igyon megfelelő mennyiséget, másfél-két liter vizet vagy üres teát. Felejtsük el a cukros löttyöket és energiaitalokat, ne legyenek otthon ilyenek. Az energiát a kamasz (és a felnőtt is!) az alvás, a mozgás és a szociális kapcsolatai mellett a tápláló ételekből, a kiegyensúlyozott étrendből, és az egészséges rágcsálnivalókból (magvak, aszalványok) fogja nyerni.

Ha magunkért eddig nem tettük meg, a gyermekünkért érdemes átállni egy egészségesebb életmódra. Hiszen az életmódunk kihat az elménkre, a munkánkra, az álmainkra – és végső soron az életminőségünkre.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Így vágjatok bele a tavaszi virágültetésbe – akár kertben, akár erkélyen
Otthon
Így vágjatok bele a tavaszi virágültetésbe – akár kertben, akár erkélyen
vous - 2025.02.27.
„Én kis kertész legény leány vagyok…” – hangzik az ismert locsolóversben. De egyelőre várjunk a húsvéttal, hiszen most érkezett meg a tavasz, még ha ezt kevésbé is érzékeljük. E szeszélyes és lassan már kiszámíthatatlan időjárás miatt nem mindegy, milyen növényeket ültetünk el márciusban, áprilisban vagy májusban. Erkély vagy kert? Lényegtelen, más-más feltételekkel, de a virág mindenhol megterem!