
Piros színű termése nyersen is fogyasztható. A bogyókat vízbe áztatva teába, turmixba is tehetjük, de fogyasztható főzve kásákkal is. Rengeteg C-vitamint tartalmaz, de vannak benne bőven aminosavak és ásványi anyagok is.
Növényvédelem nélkül azonban sajnos igen komoly károkat tud okozni benne az ördögcérna-gubacsatka nevű élőlény. A csodakertesz.hu rovarok elleni készítményei között megtalálható NeemAzal segítségével el lehet kerülni a kellemetlen következményeket. Vannak más módszerek is, ahogyan védekezhetünk a goji betegségeivel szemben, amelyekre cikkünk későbbi szakaszában még kitérünk.
Olyan igénytelen, ágas-bogas növényről van szó, amely kitűnően védi a talajt. Ezt éppen a sűrű ág- és vesszőtömegének köszönhetően tudja végrehajtani. Érdemes tudni, hogy nagyon gyorsan növekszik, így alkalmas akár arra is, hogy sövénykerítést neveljünk belőle.
Azt is fontos azonban megjegyezni, hogy erősen tarackol. Éppen ezért kordában is kell tartani, ha nem szeretnénk, hogy teljes mértékig átvegye az uralmat a kertünk felett.
A goji nem fagy el télen, de a rekkenő hőséget és a szárazságot is jól tűri. Nincsenek különösebb igényei még a talaj összetételét illetően sem. Kifejezetten igénytelen növénynek lehet nevezni.
Ha szeretnénk hozzáférni a terméséhez, a goji bogyóhoz, akkor rendszeresen ritkítani kell az ágakat. Bátran lehet használni a metszőollót, amikor kezelésbe vesszük, hiszen nem lehet nagyot hibázni a megmetszésekor.
A goji annak ellenére, hogy igénytelen növény, sajnos igencsak hajlamos a megbetegedésre. Fő ellensége az ördögcérna-gubacsatka, amely a leveleken szívogatva károsítja azokat. Ekkor a levelek eldeformálódnak, így csökken az asszimiláló felület. Ha ezt a jelenséget tapasztaljuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ezzel a kártevővel van dolgunk. Ilyen esetben kezeljük a növényünket NeemAzallal, amit a Csodakertész Barna Faiskola termékei között megtalálunk.
Ez egy ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett, összetett hatásmechanizmussal rendelkező szer. Megkíméli a méheket és a hasznos élő szervezeteket, de elpusztítja azokat, amelyek károsak. Segítségével szermaradék mentesen védekezhetünk többek között a goji kártevőivel szemben is. Használatát követően felszívódik a levéllemezbe, így még az igen jól rejtőzködő kártevőket is semlegesíti.
Aki hosszú távban gondolkodik, annak célszerű ragadozó atkákat betelepíteni a kertjébe. Ezek filccsíkokon vásárolhatók meg, és a tél végén lehet kitenni őket.
A goji akár gombás is lehet, ha túlságosan kevés napfényt kap. Jellemzően a lisztharmat támadja meg, ami ellen narancsolajos készítményekkel lehet eredményesen harcolni.