Egy hete arról cikkeztek, hogy a párizsi és brüsszeli merényletek egyik szervezője, Salah Abdeslam számítógépén nyugtalanító adatokat találtak az Iszlám Állam egy esetleges új támadásával kapcsolatban. Ezek az információk arra utalnak, hogy a terrorcsoport június 11-én a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság szurkolóit célozná Marseille-ben. Egyszerre dühítő és nyugtalanító ilyen hírekkel találkozni, és a személyes érintettség még komplexebb érzelmeket vált ki.
Kár szépíteni: nyaralás előtt egy hónappal az ember nem szívesen olvas arról, hogy az úti célja 140 kilométeres körzetében szélsőségesek tervezik ártatlanok életét kioltani.
Az utóbbi időben úgy tűnik, a terroristák bárhol lecsaphatnak – párizsi koncerten, brüsszeli reptéren, bostoni maratonon. Veszélyek azonban mindenhol vannak, elég csak a közutakra gondolni. Közhely, de igaz: ha folyamatosan számon tartanánk minden ránk leselkedő fenyegetést, sosem mernénk elhagyni a lakásunkat. A mindennapi rizikókat azonban gyakran nem látjuk meg.
Több pszichológiai tényező magyarázza, miért félünk jobban a terrortámadástól, mint ahogy azt a józan eszünk diktálná. Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, míg síelés vagy éppen búvárkodás közben legalább látszólag mi irányítjuk a helyzetet – még akkor is, ha ez a kontroll sok esetben csalóka.
Aggasztó a merényletek egzotikuma is: az idegen, újszerű fenyegetések nagyobb aggodalmat váltanak ki, mint a megszokott, mindennapos veszélyek, mivel nem tudjuk, mire számítsunk és mi fog történni.
Ráadásul hajlamosak vagyunk alábecsülni a nagyon is valós, ám kevésbé látványos veszélyeket. Megfelelő védelem nélkül napozni vagy kialvatlanul vezetni nem tűnik olyan ijesztőnek, holott ezek következményei évente jelentősen több áldozatot szednek, mint a terroristák.
Ha áttanulmányoznánk a halálozási statisztikákat, egyből kevesebb nyugodt éjszakánk lenne. A KSH adatai szerint 1990 óta a legtöbb magyar minden évben rosszindulatú daganat vagy valamilyen szív-érrendszeri probléma miatt veszíti életét – több tízezer esetről van szó.
Pedig olyan okokról beszélünk, amelyek fölött még bizonyos mértékű kontrollal is rendelkezünk, mégsem járunk rendszeresen szűrővizsgálatokra vagy foglalkozunk többet az egészségünkkel.
A statisztikákon túl más okom is van útnak indulni. Az utazás a nyitottságról, más kultúrák megismeréséről, elfogadásról és az empátiáról szól: új emberekkel, tájakkal és szokásokkal találkozunk, igyekszünk megérteni azokat. Válaszcsapás ez a terrortámadásokkal járó félelemre és a merénylők gyűlöletkeltésére – ezért nem vagyok hajlandó lemondani a dél-franciaországi útról sem.
