Egy folyó, ami durván szennyezett, mégis egyetlen cseppje is elegendő a megtisztuláshoz, és amiben egyszerre mosakodnak és temetkeznek. A partján halottakat égetnek, vizében gyermekek és szent emberek oszló holttestei úszkálnak, állatok gázolnak benne, míg a zarándokok fürdenek és isznak is belőle. Míg a Gangesz számunkra a végzet borzalmakat rejtő folyója, addig az indiaiak egyik legszentebb helyükként tekintenek rá.
A hinduk szerint a Gangesz vize – ami a megtisztulás istennőjét, Gangát személyesíti meg – a hívő lelkeket feloldozza a bűneiktől, haláluk után pedig megszabadítja őket a folytonos újjászületés megpróbáltatásaitól. Éppen ezért zarándokok tömegei érkeznek folyamatosan a folyóhoz, hogy megmerítkezzenek benne, vagy igyanak fertőzött vizéből.
Nincs többé feltámadás
A Gangesz legnagyobb jótéteményét viszont azok élvezhetik leginkább, akiknek holttestét a folyó partján ravatalozzák fel, majd rituális szertartás alapján elhamvasztják őket, és a vízbe szórják maradványaikat. Ha a csontok és főként a koponya nem porladnak el tökéletesen, akkor általában a család legidősebb férfitagja szétzúzza azokat valamilyen bottal vagy szerszámmal, hogy a lélek szabadon távozhasson, és ne kelljen keringenie az állandó feltámadás örvényében. A gyerekeket, a terhes asszonyokat és a szentként tisztelt embereket viszont nem hamvasztják el, mivel ők egyébként is tisztának számítanak, hanem egyenesen a vízbe dobják testüket.
A Gangesznál teljesen megszokott a víz tetején úszkáló, felpuffadt holttestek látványa, amelyekből aztán a parton madarak és kutyák lakmároznak.
Nem kopó emlékek
András gyermekként 8 évet töltött Indiában, szüleivel bejárták az óriási ország szinte minden zegzugát. Természetesen a Gangesz partján, Benáreszben (ma már Váránaszi) is jártak, ami a hinduk egyik legfontosabb zarándokhelye.
„Bár már nagyon régen volt, és én is nagyon fiatal voltam, tisztán él bennem a kép, ahogyan a folyó partján épült lépcsőkön ülve (ghát) mosakodtak az emberek, vagy épp a ruhájukat tisztították, a parton hatalmas máglyákon halottakat égettek mindenfelé, a vízben pedig egy lepedőbe burkolt gyerektest úszott felénk.
És arra is emlékszem, hogy egyszer egy templomnál jártunk, amit elleptek a patkányok, de mivel a hinduk a reinkarnáció miatt nem bántják az állatokat, sőt a patkányokat szentként tisztelik, az egész épületet meghagyták nekik.
Ide csak az édesapám ment be végül, mi pedig kintről figyeltük, ahogyan a lábával sepregetve próbált utat törni magának a patkányok között.
A megtisztulás szent városa
Váránasziba egyébiránt csak keveseknek adatik meg eljutni az óriási szegénységgel küzdő országban, így sokan már azt is nagy szentségként könyvelik el, ha valamikor később a folyóba szórják az elhunyt családtagjuk hamvait.
Aki viszont megteheti, amikor érzi, hogy közeleg a vég órája, elutazik a városba, hogy ott várja be az utolsó perceket, és a halotti szertartását is itt végezhessék el.
A hamvasztásnak meghatározott menete van, amiben a családtagok is részt vesznek, ők mosdatják meg a testet ötször megmerítve a folyóban, és ők vágják le az elhunyt haját és körmeit is. A legidősebb férfirokon haját kopaszra nyírják, ő vezeti fehér ruhába felöltözve a város utcáján végigvonuló gyászmenetet.
A máglyáról a folyóba
A Gangesz partjára érve az elhunyt száját és a testét bekenik egy vajjal készült kenőccsel, és virágszirmokkal hintik be. A folyóparton azonban a kecskék is szabadon járnak-kelnek, így sokszor ők legelik le a halottak testéről a szirmokat. Innentől a hivatásos égetőembereké a főszerep, ők végzik el magát a hamvasztást, miközben a családtagok különböző vallási énekeket kántálnak.
Aki igazán tehetős, az nagy máglyát rakat, méghozzá szantálfából, de sokszor inkább csak a drága fa forgácsát szórják a tűzbe. 2-3 óra elteltével a maradványokat a rokonok összezúzzák, rituálisan megszakítva ezzel mindenféle földi köteléktől a testet és a lelket. A szertartás befejezéseként a hamvakat a tisztító Gangeszbe szórják.
Városnézés extrákkal
Váránaszi nemcsak az örök nyugalomra vágyó helyieket, de a turistákat is nagy számban vonzza hátborzongató és gyomorforgató látványával (és nyilván szagával is), hiszen ez is hozzátartozik India megismeréséhez. És ahogy ez már csak lenni szokott a fejlődő országokban, a gazdagnak vélt (a helyikhez képest mindenképp) utazókon igyekeznek minél többen nyerészkedni, így nem árt résen lenni. Az életre szóló élmény azonban garantált.