Egyéb kategória

Szomorú tény: ezért színleli sok nő az orgazmust

Most tegyétek a kezeteket a szívetekre, és válaszoljatok őszintén: milyen gyakran színleltek orgazmust? És ha már színleltetek, akkor miért? Nyilván nem kellemes téma, és valószínűleg nem egy nyilvános felületen fogjuk ezt kibeszélni, hanem a barátnőtökkel egy fröccs mellett, mindenesetre a kutatások rámutattak egy szomorú tényre.

vous - 2016.07.12.
Szomorú tény: ezért színleli sok nő az orgazmust

Vannak helyzetek, mikor azért színlelik a nők az orgazmust, hogy ne sértsék meg a pasijuk egóját, ami ugyan nem a legjobb módszer, mert a nyílt kommunikáció okosabb taktika lenne, de nyilván vannak helyzetek, mikor ez is előfordul. A nagyobb para inkább az, hogy kiderült, a legtöbben azért színlelnek, hogy gyorsan túlessenek egy kellemetlen aktuson.

Forrás:
pexels

Egy tanulmány elkészítése során a kutatók 15 nőt kérdeztek meg, akiknek az életkora 19 és 28 év között mozgott, és akik már egy éve folyamatosan szexuálisan aktívak voltak. Megfigyelték, hogy a megkérdezettek mindegyike színlelt már legalább egyszer, és egyikük sem használt az adott aktusra olyan szavakat, mint a „kényszer” és az „erőszak”, ellenben úgy számoltak be róla, mint egy kéretlen, nem élvezetes, rossz szex. A szimulálással pedig mielőbb szerettek volna túlesni rajta.

Ez elég nyugtalanító eredmény, hiszen ma már szólni kellene, hogy éppen nem vagytok a másikra hangolódva, vagy hogy nem kívánjátok az együttlétet, akár fáradtság, akár más okok miatt. Könnyen előfordulhat, hogy pisilnetek kell közben, vagy valamilyen vad kéréssel áll elő a pasitok, de ezek mind olyan dolgok, amiket meg lehet és kell is beszélni.

Merjetek nemet mondani minden helyzetben!

Címkék: #nők #orgazmus #szex
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.