Most tegyétek a kezeteket a szívetekre, és válaszoljatok őszintén: milyen gyakran színleltek orgazmust? És ha már színleltetek, akkor miért? Nyilván nem kellemes téma, és valószínűleg nem egy nyilvános felületen fogjuk ezt kibeszélni, hanem a barátnőtökkel egy fröccs mellett, mindenesetre a kutatások rámutattak egy szomorú tényre.

Vannak helyzetek, mikor azért színlelik a nők az orgazmust, hogy ne sértsék meg a pasijuk egóját, ami ugyan nem a legjobb módszer, mert a nyílt kommunikáció okosabb taktika lenne, de nyilván vannak helyzetek, mikor ez is előfordul. A nagyobb para inkább az, hogy kiderült, a legtöbben azért színlelnek, hogy gyorsan túlessenek egy kellemetlen aktuson.
Egy tanulmány elkészítése során a kutatók 15 nőt kérdeztek meg, akiknek az életkora 19 és 28 év között mozgott, és akik már egy éve folyamatosan szexuálisan aktívak voltak. Megfigyelték, hogy a megkérdezettek mindegyike színlelt már legalább egyszer, és egyikük sem használt az adott aktusra olyan szavakat, mint a „kényszer” és az „erőszak”, ellenben úgy számoltak be róla, mint egy kéretlen, nem élvezetes, rossz szex. A szimulálással pedig mielőbb szerettek volna túlesni rajta.
Ez elég nyugtalanító eredmény, hiszen ma már szólni kellene, hogy éppen nem vagytok a másikra hangolódva, vagy hogy nem kívánjátok az együttlétet, akár fáradtság, akár más okok miatt. Könnyen előfordulhat, hogy pisilnetek kell közben, vagy valamilyen vad kéréssel áll elő a pasitok, de ezek mind olyan dolgok, amiket meg lehet és kell is beszélni.
Merjetek nemet mondani minden helyzetben!