Egyéb kategória

Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni

Mi, emberek, alapvetően szociális lények vagyunk, és nem érezzük jól magunkat egyedül – de ez nem azt jelenti, hogy pár nélkül teljesen el vagyunk veszve. Kutatások kiderítették, hogy tudományos szempontból is sokszor egészségesebb szinglinek lenni, mint párkapcsolatban élni, ilyenkor ugyanis jobban fejlődik a személyiségünk, és erősebbek a szociális kapcsolataink is.

vous - 2018.03.04.
Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni

A társadalmunk a páros létre van berendezkedve: minden egyszerűbb, olcsóbb, gyorsabb akkor, ha megosztjuk valakivel az életünket. Ez már az őskorban is hasonlóan zajlott, hiszen ekkor nagyobb esélyünk volt mind a túlélésre, mind a génállományunk továbbörökítésére, ha volt mellettünk egy pár, aki elzavarta a tigriseket, és áldásos munkával segített a gyereknemzésben.

Csakhogy egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a szingliség legalább annyi előnnyel jár, mint a páros élet

– hiszen ma már nem kell tigriseket ijesztgetni, és nem feltétlenül van szükségünk a gyerekvállaláshoz sem férfitársaink segítségére

Forrás:
Unsplash

(bár azért nem árt, ha vannak, de nélkülük is meg tudjuk oldani a helyzetet). Egy 2015-ös tanulmány szerint a szingli emberek sokkal komolyabb szociális hálóval rendelkeznek, ami elengedhetetlen a mentális egészséghez. Ha nincs párunk, sokkal inkább kezdeményezzük a találkozókat a barátainkkal, hiszen nincs az a csábító alternatíva, hogy bekuckózzunk a pasinkkal, és ne csináljunk egész nap semmit. Egy 2008-as tanulmány azt is kimutatta, hogy mennyire fontos ez a szociális háló számunkra:

azok az emberek, akik több baráttal rendelkeznek, kevésbé mutatják az öregedés jeleit, és általánosságban véve is sokkal boldogabbak, mint azok, akiknek kevés barátjuk van.

Több kutatás bizonyította azt is, hogy testileg is egészségesebbek vagyunk, ha nincs komoly párkapcsolatunk, hiszen ilyenkor több időnk van mozogni, és arra is figyelünk, hogy a jövőbeli pasinak minél csinosabbak legyünk. Ez, bármennyire rosszul is hangzik, egy hosszú távú kapcsolatban sokszor eltűnik.

Ráadásul, ha egyedül vagyunk, a kreativitásunk és a produktivitásunk is a tetőfokára hághat, hiszen nincs senki, aki elvonja a figyelmünket az önmegvalósítástól. Ez persze nem azt jelenti, hogy a párkapcsolatban élők nem lehetnek kreatívak és sikeresebbek, de nekik több dolog van, ami elterelheti a figyelmüket – hiszen a munka helyett előszeretettel választhatjuk a barátunkkal töltött időt, amiért, lássuk be, senki nem hibáztathat minket.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.